Zimbabwe a csodás Afrikai ország államkasszájában 48 ezer forint maradt!

48 ezer forintja maradt Zimbabwe államkasszájában.


Az egykor virágzó afrikai állam kincstárában a közalkalmazottak kifizetése után mindössze 48 300 forintnyi összeg maradt.
Az ország pénzügyminisztere, Tendai Biti nem félt a nyilvánosságtól és bejelentette, hogy kész vége, tönkrement az ország. Erre úgy jött rá, hogy készítettek egy leltárt az állam bankszámlájáról.


Galéria
Zimbabwe pénz
Zimbabwe


A miniszter azt mondta, hogy a zsebében több pénz van, mint az ország kincstárában és ez nem egy szívderítő dolog.

1980-ban lett Zimbabwe független, addig brit gyarmatbirodalom volt. Robert Mugabe lett akkor az ország vezetője, aki diktatórikus hatalmi rendszert épített fel. A szakértők szerint maga az ország vezetője okolható mindenért, hiszen a fehér farmerektől elvette a földjeiket.
Mugabe pedig úgy látja ezt, hogy a Nyugat tette tönkre őket.

Jelenleg az ország vagyona pont annyi, mint egy magyar alacsony nyugdíjas havi bevétele.

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com