1956: Már halott volt a 15 éves lány, mire a képe bejárta a világot
Szeles Erika a magyar forradalom egyik hőse, akinek elkeserítő sorsára csak évtizedekkel később derült fény.
Az 1956-os magyar forradalomról a legtöbben csak annyit tudnak, amit az iskolában tanultak, de azok, akik jobban elmélyedtek a történelemben, megismerhették a forradalom arcait, hőseit. Az egyik ilyen jelkép Szeles Erika, a 15 éves forradalmárlány, akinek arcát 1956. november 13-án ismerte meg az egész világ.
Ezen a napon jelent meg a dán Billed Bladet című lap, amelynek címoldalán egy vörös hajú, szeplős, vattakabátos tinédzserlány nézett dacos büszkeséggel farkasszemet az olvasókkal. Erika képe bejárta a világot, hamarosan pedig a bátorság és a remény jelképe lett, ám azt senki se sejtette, hogy a lány ekkor már nem élt.
Erikát november 7-én érte a végzetes, alattomos szovjet támadás, miközben a forradalmárlány vöröskeresztes karszalagban próbált segíteni a sebesülteken a Blaha Lujza tér környékén. Az, hogy ki volt valójában a hősnő, csak évekkel később derült ki, hála egy dán férfinak és a mára már megszűnt, Hírszerző című portálnak.
A világhírűvé vált fotót dán újságírók, Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen készítette 1956 őszén, amikor engedélyek nélkül, óriási mázlival, bejutottak Magyarországra. A kis Volkswagennel utazó újságírók egy vöröskeresztes konvojhoz csapódva jutottak el Budapestre, ahol a dánokat sokkolta, amit láttak.
Raae megrendítő tudósítást készített arról, ahogy a tömeg puszta ököllel ront az ávósoknak. A dánok láttak egy olyan lányt, aki egy orosz tank elé ugrott, hogy megállítsa, valamint fotókat készítettek az áldozatokkal, a forradalmárokkal, fiatalokkal, öregekkel, és ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén, valamit a Köztársaság téren.
Miközben Raae és Hansen járta a fővárost, összetalálkoztak Erikával. Erre a pillanatra még évtizedekkel később is emlékezett a koppenhágai fotós:
„Teljesen véletlenül sikerült készítenem egy olyan fényképet, ami bejárta az egész világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy szép, komoly tekintetű lányt, aki zubbonyt és orosz gépfegyvert viselt. Rávettem arra, hogy képeket készíthessek róla.”
A „komoly tekintetű, szép lány” Budapest XIII. kerületében jött a világra, és csak 3 éves volt, amikor a háború miatt elveszítette az édesapját. Erikát az édesanyja egyedül nevelte. Eredetileg szakácsnak tanult, 1956 őszén pedig a Béke Szállóban dolgozott.
Erika gyakran járt a nagybátyja irodalmi klubjában. Bondi Endrét karmesterként, zeneszerzőként és íróként is sokan ismerték. Az akkor 15 éves lány mindenkit meglepett azzal, hogy a kora ellenére, milyen éretten csatlakozott az eszmecserékhez, valamint konkrét véleménye volt a Petőfi Körben zajló vitákról, és demokratikus megújulásban reménykedett.
Amikor a fővárosban kitört a forradalom, akkor Erika egy nála 3-4 évvel idősebb barátja oldalán csalatkozott a felkelők táborához. A lány valószínűleg tudott valamennyit dánul, mert a 40-es évek végén, a Red Barnet egyesület segítségével, három hónapot töltött Dániában. A Red Barner szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Pár nappal a fotózás után Erika fehér köpenyre és vöröskeresztes karszalagra cserélte a gépfegyvert, ugyanis azért járta az utcákat, hogy a sebesülteknek segítsen. Ezt tette akkor is, amikor egy szovjet katona rátámadt és sorozatot lőtt a 15 éves lányba, aki a helyszínen meghalt. Erika halotti bizonyítványát a Péterfy Sándor Utcai Kórházban állították ki. Ebben az áll, hogy a lánnyal nyaklövés végzett.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe megjelent a Billed Bladet címlapján. Schultz elmondta, hogy nagyon mély hatást gyakorolt rá a dán magazin, és azon gondolkodott, hogy Magyarországra utazik, hogy találkozzon a Erikával, akinek a nevét senki sem tudta, ezért csak úgy hívták, hogy „a címlaplány”.
Schultz 50 évvel később, már nyugdíjas földrajztudósként kezdett kutatni Erika után, hogy odaadja neki a dán Billed Bladet három számát, amit 1956-ban félretett. A keresés internetes fórumokon kezdte, de ez nem hozott sok sikert.
Később Magyarországra utazott és elment a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába, hogy ott kérjen segítséget. Elmesélte, hogy annak idején mennyire rajongtak a diáktársaival a bátor és csinos lányért, de sajnos ez sem vezette nyomra.
Schultz továbbra se adta fel, hanem levelet írt több magyar lapnak, hogy közöljék le Erika fotóját, hátha valaki felismeri. Ezt a Magyar Nemzet megtette, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Végül Schultz a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta az újságokat 2008-ban, valamint elintézte, hogy a múzeum megkapja Hansen tizenkét 1956-os fényképének szignált papírkópiáját is.
A kutatás nem volt teljesen eredménytelen, ugyanis Schultz talált egy 1981-ben megjelent dán cikket, amiben Árki József, egy 56-os menekült elmondta, hogy Erika és ő egy szakácsiskolába járt. A fényképek ügyében továbbra is nyomoztak. Ennek eredménye az lett, hogy kiderült Erika vezetékneve, és szomorú sorsa.
A történet a Kerepesi temetőben ért véget, ugyanis itt található a 15 éves hősi halott, sírja akinek a fejfáján ennyi áll:
„Felejthetetlen egyetlen drága kicsi lányom Erikám, 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Az 1956-os magyar forradalomról a legtöbben csak annyit tudnak, amit az iskolában tanultak, de azok, akik jobban elmélyedtek a történelemben, megismerhették a forradalom arcait, hőseit. Az egyik ilyen jelkép Szeles Erika, a 15 éves forradalmárlány, akinek arcát 1956. november 13-án ismerte meg az egész világ.Ezen a napon jelent meg a dán Billed Bladet című lap, amelynek címoldalán egy vörös hajú, szeplős, vattakabátos tinédzserlány nézett dacos büszkeséggel farkasszemet az olvasókkal. Erika képe bejárta a világot, hamarosan pedig a bátorság és a remény jelképe lett, ám azt senki se sejtette, hogy a lány ekkor már nem élt.
Erikát november 7-én érte a végzetes, alattomos szovjet támadás, miközben a forradalmárlány vöröskeresztes karszalagban próbált segíteni a sebesülteken a Blaha Lujza tér környékén. Az, hogy ki volt valójában a hősnő, csak évekkel később derült ki, hála egy dán férfinak és a mára már megszűnt, Hírszerző című portálnak.
A világhírűvé vált fotót dán újságírók, Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen készítette 1956 őszén, amikor engedélyek nélkül, óriási mázlival, bejutottak Magyarországra. A kis Volkswagennel utazó újságírók egy vöröskeresztes konvojhoz csapódva jutottak el Budapestre, ahol a dánokat sokkolta, amit láttak.
Raae megrendítő tudósítást készített arról, ahogy a tömeg puszta ököllel ront az ávósoknak. A dánok láttak egy olyan lányt, aki egy orosz tank elé ugrott, hogy megállítsa, valamint fotókat készítettek az áldozatokkal, a forradalmárokkal, fiatalokkal, öregekkel, és ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén, valamit a Köztársaság téren.
Miközben Raae és Hansen járta a fővárost, összetalálkoztak Erikával. Erre a pillanatra még évtizedekkel később is emlékezett a koppenhágai fotós:
„Teljesen véletlenül sikerült készítenem egy olyan fényképet, ami bejárta az egész világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy szép, komoly tekintetű lányt, aki zubbonyt és orosz gépfegyvert viselt. Rávettem arra, hogy képeket készíthessek róla.”
A „komoly tekintetű, szép lány” Budapest XIII. kerületében jött a világra, és csak 3 éves volt, amikor a háború miatt elveszítette az édesapját. Erikát az édesanyja egyedül nevelte. Eredetileg szakácsnak tanult, 1956 őszén pedig a Béke Szállóban dolgozott.Erika gyakran járt a nagybátyja irodalmi klubjában. Bondi Endrét karmesterként, zeneszerzőként és íróként is sokan ismerték. Az akkor 15 éves lány mindenkit meglepett azzal, hogy a kora ellenére, milyen éretten csatlakozott az eszmecserékhez, valamint konkrét véleménye volt a Petőfi Körben zajló vitákról, és demokratikus megújulásban reménykedett.
Amikor a fővárosban kitört a forradalom, akkor Erika egy nála 3-4 évvel idősebb barátja oldalán csalatkozott a felkelők táborához. A lány valószínűleg tudott valamennyit dánul, mert a 40-es évek végén, a Red Barnet egyesület segítségével, három hónapot töltött Dániában. A Red Barner szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Pár nappal a fotózás után Erika fehér köpenyre és vöröskeresztes karszalagra cserélte a gépfegyvert, ugyanis azért járta az utcákat, hogy a sebesülteknek segítsen. Ezt tette akkor is, amikor egy szovjet katona rátámadt és sorozatot lőtt a 15 éves lányba, aki a helyszínen meghalt. Erika halotti bizonyítványát a Péterfy Sándor Utcai Kórházban állították ki. Ebben az áll, hogy a lánnyal nyaklövés végzett.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe megjelent a Billed Bladet címlapján. Schultz elmondta, hogy nagyon mély hatást gyakorolt rá a dán magazin, és azon gondolkodott, hogy Magyarországra utazik, hogy találkozzon a Erikával, akinek a nevét senki sem tudta, ezért csak úgy hívták, hogy „a címlaplány”.
Schultz 50 évvel később, már nyugdíjas földrajztudósként kezdett kutatni Erika után, hogy odaadja neki a dán Billed Bladet három számát, amit 1956-ban félretett. A keresés internetes fórumokon kezdte, de ez nem hozott sok sikert.
Később Magyarországra utazott és elment a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába, hogy ott kérjen segítséget. Elmesélte, hogy annak idején mennyire rajongtak a diáktársaival a bátor és csinos lányért, de sajnos ez sem vezette nyomra.Schultz továbbra se adta fel, hanem levelet írt több magyar lapnak, hogy közöljék le Erika fotóját, hátha valaki felismeri. Ezt a Magyar Nemzet megtette, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Végül Schultz a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta az újságokat 2008-ban, valamint elintézte, hogy a múzeum megkapja Hansen tizenkét 1956-os fényképének szignált papírkópiáját is.
A kutatás nem volt teljesen eredménytelen, ugyanis Schultz talált egy 1981-ben megjelent dán cikket, amiben Árki József, egy 56-os menekült elmondta, hogy Erika és ő egy szakácsiskolába járt. A fényképek ügyében továbbra is nyomoztak. Ennek eredménye az lett, hogy kiderült Erika vezetékneve, és szomorú sorsa.
A történet a Kerepesi temetőben ért véget, ugyanis itt található a 15 éves hősi halott, sírja akinek a fejfáján ennyi áll:
„Felejthetetlen egyetlen drága kicsi lányom Erikám, 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások