A költészet napja - Átadták a Csukás István-díjat

Három pályamű kapott Csukás István-díjat; az Őze Áron által alapított elismeréseket a Pesti Magyar Színház korábbi igazgatója, a pályázatokat elbíráló kuratórium tagja adta át a budapesti Mesemúzeumban tartott ünnepségen szombaton, a költészet napján.csukásAz elismerést Dóka Péter A sajtkirály, Gődény Balázs Mesélj mesét! és Mikó Csaba Kövérkirály című műve érdemelte ki. A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda. Az első meghirdetett pályázatra 33 pályamű érkezett, amelyből 31 felelt meg teljesen a kiírásnak - mondta el Őze Áron, a Pesti Magyar Színház korábbi igazgatója a díjátadón.

Hozzáfűzte, hogy a nyertes pályaműveket a kuratórium a magyarországi színházaknak kiajánlja, s javaslatot tesz azok nagyszínpadi, vagy kamaraszínházi bemutatására. A díjat odaítélő kuratórium tagja volt Balázs Ágnes, Berg Judit, Böszörményi Gyula, Jeney Zoltán, Perczel Enikő, Göttinger Pál, valamint Őze Áron.

Őze Áron emlékeztetett: azzal a céllal alapította a díjat, hogy a gyermekszínházi terület szakmai konzultációját elősegítse, megismerje a lokális, nívós műhelyek munkáját, valamint hogy ezeket a helyeket bemutassa és beemelje az országos körforgásba.

Csukás István író, kuratóriumi elnök a rendezvényen azt hangsúlyozta, hogy a gyermekirodalom felfutó ágára, a gyermeknek írt színdarabokra szeretnék felhívni a figyelmet, "ajtót, ablakot nyitni rá, hogy kapjon fényt és napsütést, reflektorfényt".

Az alkotó emlékeztetett: minden jelentős szerző írt a magyar gyerekeknek műveket. A szocialista-realista korszakban pedig a jelentős nagy írók a gyerekirodalomban találtak menedéket, tehát minden nagy alkotó írt a gyerekeknek: Vörösmartytól kezdve Petőfin át Móricz Zsigmondig, Tamási Árontól Nemes Nagy Ágnesen és Tersánszky Józsi Jenőn át Mándy Ivánig. "Magas tehát a mérce" - emelte ki, hozzátéve: "a hegycsúcsra jó felnézni és felmászni".

Véleménye szerint mindez az írót is inspirálja és kötelezi, hogy komolyan vegye a műfajt. "A gyerekirodalom - az irodalmi közvéleménnyel ellentétben - nem elhanyagolt része a felnőtt irodalomnak, hanem egyenrangú vele" - hangsúlyozta Csukás István.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com