A magyar dal napja - Az eső ellenére 40 ezren voltak a programokon

A sok helyen jelentkező felhőszakadás, özönvízszerű eső ellenére mintegy 40 ezren látogatták az idei magyar dal napja rendezvényeit - derül ki a keddre elkészült összesítésből.

"A helyszíni szervezők adatai alapján Budapesten mintegy ötezer, vidéken pedig 36 ezer néző kísérte figyelemmel a magyar dal napja idei programját. A vasárnapi fő műsor mellett a legtöbb vidéki helyszínen pénteken és szombaton is voltak felvezető rendezvények" - mondta Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
Vasárnap kilenc vidéki településen és a főváros tizenkét helyszínén voltak koncertek. A magyar dal napját hetedik alkalommal rendezték meg. Az ügyvezető elmondta: országos szinten a hétvégén mintegy 160 órányi zenét hallhatott a közönség, és 1300 előadó állt színpadra.

magyar_zaszlo-600x450"A fővárosban idén kisebb befogadóképességű helyszíneken voltak rendezvények, az egyik legnépszerűbb a 120 fős Budapest Jazz Club volt, ahol legalább kétszer cserélődött ki a női előadók színpadának közönsége. A Vígszínházban, ahol idén első világháborús katonadalokból állítottak össze műsort, minden évben telt ház van, most is így volt. Az eső ellenére nagyon sokan voltak az újpalotai Fő téren, ahol vasárnap többször félbe kellett szakítani a programot, de az emberek a tocsogó sárban táncoltak" - sorolta Szabó Edit.

Zsúfolt volt a Művészetek Palotája, ahol kóruspódiumot rendeztek, és sokan (260 fő, telt ház) nézték a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán a műsort: itt 20. századi magyar szerzők megzenésített verseit adták elő az egyetem és a Zeneakadémia diákjai. Az óbudai Kobuci Kertben egy 140 négyzetméteres sátrat feszítettek ki, de az ömlő eső miatt a vártnál kevesebben voltak Roby Lakatos fellépésén. A MOM Kulturális Központ dzsesszkoncertjeit is az épületbe kellett menekíteni a kertből, de a mintegy 350 néző remek bulit csapott. A magyar dal idei fővárosában, Hévízen háromnapos programot rendeztek, ezeket összesen tízezren látogatták. "Nagyszerű volt a hangulat Hévízen, bár az időjárás miatt B tervet kellett életbe léptetni, a Festetics-kastély parkjába és néhány más szabadtérre tervezett programot sátrakba kellett szervezni".

Szintén tízezren voltak kíváncsiak a programokra Szombathelyen, és nagyon sokan voltak Martonvásáron, az első alkalommal megrendezett magyar népdal napján is, ahol a fellépők között volt a Csík Zenekar, Pál István "Szalonna" és bandája, műsort adtak a Fölszállott a páva díjazottjai, kórus- és dalárdatalálkozót rendeztek, és zenélt a Buda Folk Band, a Romengo, Dresch Mihály és a Punnany Massif is. Egerben idén először belépőt kellett fizetni, így aztán az 50 éves Express, illetve a Quimby koncertjét több százan kintről hallgatták a Szépasszonyvölgyben.
forrás:MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com