A magyar dal napja - Presser Gábor nyitotta meg a Magyar Dal Napja rendezvényeit Bükön

Presser Gábor, az LGT együttes fontembere nyitotta meg vasárnap a Magyar Dal Napját a Vas megyei Bükön, amely idén az országos rendezvénysorozat központja, a magyar dal fővárosa.

A Kossuth-díjas, érdemes művész a Magyar Dal Napjának ötletgazdája köszöntőjében hangsúlyozta: mindenkit köszönet illet, aki szívén viseli a magyar dalok sorsát és aki az elmúlt években, vagy éppen ezen a vasárnapon előadóként vagy nézőként, hallgatóként bekapcsolódik az ország több pontján, számos színpadon zajló rendezvényekbe.

presser_gabor-1-870x522

A Magyar Dal Napja szavai szerint nem egy hivatalos ünnep, nincs benne a naptárban, az eredeti ötlet ugyanis éppen az volt, hogy aluról szerveződjön, önkéntes módon, mindenki kapcsolódhasson hozzá, önmagától, a zene és a dalok által válhasson ünneppé.

Presser Gábor megfogalmazása szerint a magyar dal olyan kincsünk, amely közel áll mindenkihez, aki magyarul ért és beszél, de amellyel mégis valamennyien egy kicsit mostohán bántunk.

Emlékeztetett, hogy 2008-ban, amikor a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján megtartották az első Magyar Dal Napját, a rádiókban, a hazai médiában játszott daloknak kevesebb mint a tíz százaléka volt magyar.

Eközben kezdett feledésbe merülni sok olyan magyar dal, amelyről még felvétel sem készült, vagy ha készült is, megsemmisült, mert nem volt olyan hordozó, amelyen meg tudták volna őrizni, így csupán kottákban létezik - mondta.
Hozzáfűzte: most is lát veszélyeket, és ha nem figyelünk oda, nemcsak a régmúlt dalai veszhetnek el, hanem a most íródott dalok egy része is.

Sok értékes dal ma - az internet ide vagy oda - szinte a hiábavalóságnak íródik, valamiért nem tud eljutni a szélesebb közönséghez - jegyezte meg.

Éppen ezért fontos szavai szerint, hogy továbbra is legyen az év 365 napjából legalább egy, amelyen a magyar dal kerül a figyelem középpontjába.

A gyógyfürdőjéről híres vasi kisváros, Bük idén két másik településsel, Zsirával és Szombathellyel összefogva szervezte meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényeit, és már péntek óta egymást követik a rendezvények.

Bükön és Bükfürdőn délelőtt elsősorban a gyerekeket szórakoztatták a színpadra lépő együttesek, a településen zenevonat közlekedik, Szombathelyről pedig a 30Y jelű Kult-Tour-Busz szállítja az érdeklődőket a koncertekre.

Délután egyre nevesebb fellépők váltják egymást a Büki Gyógyfürdő parkolójában felállított színpadon, fellép például az Express együttes, Somló Tamás, Karácsony János, Solti János és barátaik LGT-számokat adnak elő, majd színpadra lép a Zaporozsec, a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega és végül a 30Y együttes is. Akik pedig másfajta stílust kedvelnek, meghallgathatják a Pannon Cigányzenekart, vagy a Répce-menti Férfikar műsorát is.



MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com