A megsemmisüléstől mentették meg Kohán György több festményét

Az utolsó pillanatban, a megsemmisüléstől mentették meg a restaurátorok Kohán György (1910-1966) Kossuth-díjas festőművész több alkotását - mondta az MTI-nek Durkó Károly, a gyulai önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke. Kifejtette: a művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából kiállítást és konferenciát rendeztek, továbbá saját forrásból felújítottak 26 festményt és grafikát.Azokat a képeket válogatták ki, amelyek vagy olyan színgazdagok, amelyek kivételesnek számítanak a Kohán-életműben, vagy egy későbbi, már kiállított főmű tanulmányának tekinthetőek, esetleg olyan rossz állapotban voltak, hogy szükség volt az azonnali restaurációra - mondta Durkó Károly.

Gyöpös Viktória festőművész-restaurátor az MTI-nek elárulta: három restaurátor és egy képkeretező dolgozott több mint két hónapon keresztül, hogy megmentse az alkotásokat.Sok új anyag és technika jelent meg a 20.században, a festők szintetikus és zománcfestékeket is elkezdtek használni, de nem ritkán homokkal vagy állati szőrökkel is dolgoztak, emiatt nehéz restaurálni az időben nem annyira régen keletkezett műveket.

Kohán György jellemzően vegyes technikát használt, azaz egyszerre alkalmazta az akvarell, a tempera, az olajkréta, az olajfesték, a színes ceruza, a grafit és a pasztell anyagokat.

A restaurálásra kiválogatott alkotások jelentős részén olyan anyagokat használt egyszerre - például temperát és krétát - amelyekről utólag kiderült, hogy "nem nagyon férnek meg egymással hosszú távon", a rétegek elkezdtek leperegni."Szinte le lehetett volna seperni az egész képet a vászonról" - jegyezte meg.

Vélhetően pénzhiány miatt a festő nem egyszer egy alkotására festett rá egy másikat, ráadásul nem használt lakkot, amely megvédte volna a munkákat a portól, a koszolódástól.Gyakran vékony, gyenge vászonra készítette képeit, amelyek elkezdtek gyűrődni, töredezni.Több esetben látszott, hogy a vásznakat utólag kasírozták fel egy farostlemezre, amivel szintén sérülést okozta.

A papírképei esetén nem ritkán túl erősen használta a grafitot, amivel "kibolyhozta" a papírt, de volt olyan képe is, ami penészes lett.
"Ez eltávolíthatatlan, optikai restaurálással lehetett megoldani a problémát" - közölte Gyöpös Viktória.  A gyulai önkormányzat keresi a lehetőséget, hogy további Kohán-képeket lehessen restaurálni - mondta Durkó Károly, aki fontosnak nevezte, hogy a 20.századi magyar képzőművészeti örökséget, az alföldi festők és benne Kohán György életművét "megbecsültségben legalább közelíteni lehessen a hasonló kvalitású európai művészeti gyűjteményekhez".Ehhez szerinte a múzeumok mélyebb együttműködésére van szükség a gyűjtőkkel, műkereskedelemmel, a gazdaság, valamint a közélet szereplőivel.

Ibos Éva művészettörténész a Kohán György emlékére rendezett korábbi gyulai konferencián elmondta: a művész, bár egész életében kereste az eszményi nőalakot, festményein nem konkrét nőket, hanem archetípusokat ábrázolt."Portréi nem egyéni-, hanem sorsportrék voltak".Az alföldi tanyákat nem stilizálta, a kiegészítő díszítőelemek - mint a szivárvány, a gémeskút, az aranyló naplemente - is eltűntek idővel képeiről, amelyek az 1950-es évektől egyre drámaibbak, egyre sötétebbek lettek.Ennek az az oka a művészettörténész szerint, hogy Kohán György ismerte a tanyákon élők helyzetét, tisztában volt azzal a társadalmi folyamattal, amely 1950 körül a téeszesítésekkel, a kisajátításokkal, a kuláküldözésekkel kezdődött, majd több tanya megsemmisüléséhez vezetett."Képei ilyen értelemben erkölcsi állásfoglalások voltak" - fogalmazott.

Ibos Éva szerint Kohán nem egy romantikus, epikus típus volt, "emiatt is tartozik a nehezebben megérthető festők közé".Kohán György 1910-ben Gyulaváriban született, az Almássy-kastély cselédszárnyában.A Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár tanítványa volt.Stílusa kettős irányt mutatott: realista stílusban, erőteljes színekkel, súlyos ecsetvonásokkal beszélt az alföldi, paraszti témáról; míg a másik irányt a sokalakos, lírai tárgyú és hangulatú, kubisztikus jellegű viasztempera képei, valamint monumentális freskóterv-grafikái adták.

1933-ban Hódmezővásárhelyre költözött, ahol bekapcsolódott a város művészeti életébe és egyik alapító tagja lett a megalakuló Tornyai Társaságnak.Az 1950-es évek elején kizárták a Képzőművészek Szövetségéből, a "tiltott" kategóriába került, kiállításai szüneteltek.Csak 1965-ben kezdett ismét elfogadottá válni.1960-ban és 1964-ben Munkácsy-díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.1966-ban hunyt el.

Végakaratának megfelelően csaknem 700 festményből és több mint 2000 grafikából álló hagyatéka Gyula városát illette.Összegyűjtött művei közül több mint 40 festmény és grafika 1979 óta a Kohán Képtárban tekinthető meg.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások


Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...


Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

http://ujhazak.com