A New Order tíz év után készített új stúdiólemezt

Tíz év után készített új stúdióalbumot a New Order. Az elektro-rock meghatározó brit csapata, a 35 éve létező formáció Music Complete című anyaga szeptember 25-én jelenik meg a Mute kiadó gondozásában.neworder"Az előző két album, a 2001-es Get Ready, valamint a 2005-ös Waiting For The Siren's Call meglehetősen gitárközpontú volt, elsősorban azért, mert egy időre elegem lett a szintetizátorokból. Újra fel akartam fedezni magamnak a gitárt, amelyen annak idején a Joy Divisionben játszani kezdtem. Aztán eltelt tíz év és ismét rátaláltam a szintikre meg az elektronikára, ez hallható a Music Complete-on is" - idézte a Mute MTI-hez eljuttatott közleménye Bernard Sumnert, a New Order frontemberét.

A zenekar 1980-ban alakult Manchesterben, a megszűnt Joy Division három tagjából, miután Ian Curtis, a posztpunk csapat énekes-szövegírója 1980. május 18-án - néhány nappal azelőtt, hogy a csapat amerikai turnéra indult volna - felakasztotta magát.

A popos elektronikus zene felé forduló New Order (Bernard Sumner - gitár, ének; Peter Hook - basszusgitár; Gillian Gilbert - billentyűs hangszerek; Stephen Morris - dob) 1993-ig hat sikeres stúdióalbumot készített; a Blue Monday című, 1983-ban kiadott kislemez forradalmi hangzású volt abban az időben.

A zenekar 1993-tól 1998-ig szüneteltette tevékenységét, az idő alatt a tagok különböző projektekben (Electronic, Revenge, Other Two, Monaco) dolgoztak. A visszatérést követően készült két stúdióalbum (a másodikon már Phil Cunningham helyettesítette Gilbertet), majd 2006 végén, a zenét meghatározó Peter Hook kiválásával úgy tűnt, végleg vége lett a New Ordernek. Aztán 2011-ben ismét összeállt a csapat, amelyben Sumnert, Morrist, Cunninghamet és a visszatért Gilliamet Tom Chapman basszusgitáros egészítette ki.

A Music Complete című anyag 65 perc hosszú és tizenegy dal szerepel rajta. A zenéket a tagok közösen szerezték, a szövegeket Sumner írta. A felvételek a Morris-Gilbert házaspár Chesire-i farmján, illetve Sumner házi stúdiójában zajlottak. A produceri munkák többségét a zenekar maga végezte el. A Singularityt és a Plastic-et már játszotta élőben a New Order, a többi dal egyelőre teljesen ismeretlen a rajongók előtt.

A közreműködők között ugyanakkor számos ismert név szerepel: Tom Rowlands (Chemical Brothers) három számban is közreműködött producerként, illetve zenészként, szintén producer volt az egyik számban Stuart Price (Killers, Madonna). Elly Jackson (La Roux) két felvételen énekelt, a Killers frontembere, Brendon Flowers, valamint Iggy Pop hangja egy-egy dalban hallható.

Közreműködött továbbá a Manchester Camerata szimfonikus zenekar, amely idén a budapesti Zeneakadémián is fellépett, valamint két vokalista, Denise Johnson és Dawn Zee, akik a New Orderrel már korábban is sokszor dolgoztak.

A mixpult mögött Craig Silvey (Arcade Fire, National, Arctic Monkeys) és Richard X (Pet Shop Boys, Goldfrapp) ült, a Mondrian-szerű geometriai elemeket ábrázoló borítót ezúttal is Peter Saville készítette, aki már a Joy Division-lemezek művészeti munkáiért is felelős volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com