A nőt állítja a középpontba az idei Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

A nőt állítja középpontjába idén a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, amelyet július 9. és 16. között rendeznek meg Szombathelyen - közölte a szervező Filharmónia Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az eseménysorozat hétfői sajtótájékoztatóján.

Szamosi Szabolcs elmondta, hogy Bartók Béla Két arckép című művét, amely az idei fesztivál nyitóelőadásában hangzik majd el, 60 éve mutatták be először.
Mint kiemelte, a mű valójában nem más, mint a zeneszerző egyik szerelmének portréja, benne egyazon motívum más-más karakterre való alkalmazása, egy ideális, majd egy torz női arckép zenei megformálása.

0249e3795048103fc7d22c85fee3e2ca

A fesztivál nyitókoncertjén július 9-én a Savaria Szimfonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényli majd a szombathelyi Bartók Teremben, ahol ezen az estén Falvai Katalin zongorajátékában és Kelemen Barnabás hegedűjátékában gyönyörködhet a közönség - tette hozzá Szamosi Szabolcs.

Tájékoztatása szerint a Nemzetközi Bartók Szemináriumra idén 18 országból várnak hallgatókat, a karmester mesterkurzust idén Hamar Zsolt, a zeneszerzés mesterkurzust Yinam Leef, a hegedű és vonósnégyes mesterkurzust Kelemen Barnabás, a dal és opera mesterkurzust pedig Komlósi Ildikó vezeti.

A mesterkurzusok professzorai önálló koncerteket is adnak: július 11-én a Weöres Sándor Színházban láthatja és hallhatja a fesztiválközönség Kelemen Barnabás és Kokas Kata koncertjét, július 12-én pedig ugyanott Komlósi Ildikó Kossuth-díjas énekmész és Balogh József zongoraművész közös estjét tekinthetik meg.

A komolyzenei fesztivál minden évben kitekintést ad más művészeti ágakra is, ennek jegyében mutatják be július 14-én este a Vörösmarty Színház Hekabé című táncjátékát, és tesznek egy kirándulást a dzsessz világába július 15-én a Jazzation koncertjével, amelyet a szombathelyi zsinagóga udvarban tekinthetnek meg az érdeklődők - fűzte hozzá Szamosi Szabolcs.

A fesztiválhoz egy képzőművészeti kísérőprogram is társul: július 9-én a Weöres Sándor Színház aulájában nyílik meg a NŐ másKÉP(P) című tárlat, amely július 17-ig tekinthető meg.

A Nemzetközi Bartók Fesztivált idén is a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje zárja, amelynek érdekessége, hogy a zenekart a karmester mesterkurzus tizennyolc hallgatója - egymást menet közben váltva - vezényli majd, ami Szamosi Szabolcs szerint különösen nagy figyelmet követel majd a fiataloktól és a zenekartól egyaránt.

Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója hangsúlyozta, hogy ebben az évben is érdemes lesz figyelemmel kísérni a mesterkurzusok záró koncertjeit.

A direktor szólt arról is, hogy Szent Márton születésének 1700.
évfordulója alkalmából a zeneszerzés mesterkurzus hallgatóit arra kérték: alkossanak 2-3 perce zeneműveket, amelyek Szent Márton alakjához vagy életéhez köthetők. A zeneműveket novemberben a szomathelyi Szent Márton Gálán adják majd elő.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a vasi megyeszékhelyen minden nyáron egymást követik a különböző stílusú igényes zenei fesztiválok, amelyek közül azonban a legnagyobb múlttal és nemzetközi elismertséggel vitathatatlanul a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál rendelkezik.

MTI

Hozzászólások


Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

A híres horror-író regényei között akad, amelyik rejtélyesen eltűnt, míg egy másikat tizenkét kiadó utasított el, de olyan sztori is akad, amit maga King zárt be a fiókjába.

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...


A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

http://ujhazak.com