A Wellhello a Budapest Parkban ad koncertet pénteken - videó

Napjaink egyik legnépszerűbb hazai popzenekara, a villámkarriert befutott Wellhello ad koncertet pénteken a Budapest Parkban. Fluor és Diaz duójának Rakpart című száma az utóbbi egy év legnagyobb slágere.

"Valóban csak egy éve létezünk, de nem a semmiből jöttünk, mindketten komoly tapasztalatokat szereztünk az elmúlt tíz évben a könnyűzenei színtéren. Fluor Tomi rapperként szólóban már hatalmas sikereket ért el, például a Mizuval, én elsősorban zeneszerzőként dolgoztam eddig, kezdetben a hiphop stílusban. A Wellhello leginkább korábbi munkáink gyümölcse" - mondta Diaz, azaz Csöndör László szerző, énekes az MTI-nek.

wh

A Wellhello sikeréhez a modern, fülbemászó dallamok és a fiatalokat megérintő szövegek mellett a közösségi médiában rejlő lehetőségek kihasználása, a szövegekért felelős Fluor (Karácson Tamás) brandépítő képessége is hozzájárult. A tavaly nyáron született Rakpart közelít a 8,5 milliós nézettséghez a YouTube-on, de már az Apuveddmeg is 6,5 milliónál tart.

"A zenében valami olyasmit képviselünk, amit itthon kevesen. A dalokban vannak nyolcvanas évekbeli szinti soundok, amitől egyfajta nosztalgikus érzet alakulhat ki. A mai napig nagyon szeretem Phil Collins, Michael Jackson, a Toto vagy a Pet Shop Boys világát, és régóta úgy hallgatok zenét, hogy elemzem, figyelem, mitől működik egy-egy szám" - fejtette ki Diaz, aki korábban írt dalt a Halott Pénznek, a Hősöknek vagy Caramelnek is.

Kitért arra, hogy általában előre megbeszélnek egy hangulati kiindulópontot a számok írásakor, majd készít egy másfél perces demót halandzsázva felénekelt refrén dallammal, és Fluor erre írja meg a szöveget, esetleg együtt alakítják ki a refrént is.

"Az első Wellhello-dalokat még a Balatonon írtuk tavaly tavasszal, ott született az Apuveddmeg vagy a Sokszor volt már így is. Nem arra utazunk, melyik számból lehet sláger, csak éppen azt tapasztaljuk, hogy ami nekünk tetszik, az a közönségnek is" - beszélt a részletekről.

A Wellhello egy év alatt eljutott odáig, hogy idén nyáron valamennyi jelentős hazai fesztiválon nagyszínpados lesz, köztük a Szigeten, a VOLT-on, a Strandon, a Fishing On Orfűn, a Fezenen és az EFOTT-on. A május 29-i koncert a Budapest Parkban a március óta zajló Elnöki Tour része, 10 ezres befogadóképességével a nagyszínpad előtt igazi vizsgapróbája a nyári fesztiválszezonnak.

"Bár mindketten léptünk már fel nagyobb közönség előtt, eddig valóban nem volt ez gyakori számunkra. Nyilván lesz egy kis lámpaláz, de ez teljesen rendben van, nagyon készülünk, nemcsak zenével, hanem vizuállal, fényekkel is. A wellhellós dalok mellett eljátsszuk például a Halott Pénz-féle Hello lányokat vagy a DiazMenthás Nélküledet" - mondta.

A színpadon a rappelő Fluort és a vokálozó Diazt egy szintetizátoros, egy szaxofonos, egy gitáros és egy dobos, valamint táncos lányok egészítik ki.

Diaz az MTI-nek kiemelte, hogy a Wellhellóra felkészülés tekintetében az elmúlt években nagyszerű iskola volt számára A Dal, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóműsora, amelyben 2013 óta vesz részt szerzőként. Tavaly előtt Puskás Peti dalát írta (Amíg a tűz ég), 2014-ben a Szécsi-nővérekét (Born to Fly), emellett Hien dalának (The Way I Do) zenei producere volt, idén Szakács Gergőnek szerezte az Ősz utcát, Mujahid Zolinak pedig a Beside You-t, amely a legjobb négyig jutott. "Megtisztelő, hogy évek óta bekerülnek dalaim a legjobbak közé, mégpedig sokféle stílusban" - jegyezte meg.

A közmédiához kapcsolódik az is, hogy Fluor Tominak Grand Tour címmel önálló műsora indult szerda esténként a Petőfi Rádióban.

A Wellhello Elnöki ügy című, hat számot és két remixet tartalmazó EP-je márciusban jelent meg, a duóhoz fűződik az idei VOLT Fesztivál himnusza, a Halott Pénzzel közös Emlékszem, Sopronban, ősszel pedig a Késő már című számhoz jelenik meg klip.



MTI

Hozzászólások

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com