Adventi templomi Makám-koncert Lovász Irénnel

A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templomban ad adventi koncertet a Makám együttes december 17-én. A Mennyei szép hajnal című est vendége Lovász Irén. Az ádventi dalok mellett felcsendülnek a Weöres Sándor verseinek megzenésítését tartalmazó Holdfényt vetettem című Makám-lemez dalai, valamint a zenekar nemrég megjelent huszadik lemeze, a Szerelem darabjai is - közölte Krulik Zoltán, a Makám vezetője, gitárosa, énekese az MTI-vel. Az új dalok a Makám korábbi lemezeiről ismert archaikus hangzások jegyeit viselik, így a magyar népdalfeldolgozások egyedi megközelítéseit, valamint a balkáni, afrikai inspirációkat. A Szerelem című lemezen újdonság a flamenco aszimmetrikus balkáni ritmusokkal felidézése.

A CD-n szereplő dalok túlnyomó többségét Krulik Zoltán írta, aki egy Nagy László-verset, a Sólyoméneket is megzenésített. Az anyag egy része népi szöveg, a korongon több csángó népdal feldolgozása található. A Makám már első vokális albumán, az 1999-ben megjelent, Lovász Irénnel és Bognár Szilviával készített Skanzen című anyagon számos ilyen szerepelt.

A hazai világzenei színtér meghatározó szereplője tavaly jelentette meg Holdfényt vetettem című anyagát, amelyen Weöres Sándor Rongyszőnyeg című ciklusából zenésített meg verseket; december 17-én ezek közül is elhangzik néhány a terézvárosi plébániatemplomban. A Makámban Krulik Zoltán mellett Korzenszky Klára (ének), Kuczera Barbara (hegedű), Boros Attila (basszusgitár), Eredics Dávid (fúvós hangszerek) és Keönch László (ütőhangszerek) szerepel. A koncerten Lovász Irén énekesnő mellett közreműködik Mizsei Zoltán (szintetizátor).

A Makámot a magyarországi világzene egyik úttörőjeként szokás emlegetni, szintetizált és több kultúrából hozta össze egyedi muzsikáját. Az együttes szellemi elődjének tekinthető Creativ Studio Öt (C.S.Ö.) 1975-1980 között működött, 1980-tól 1984-ig Makám és Kolinda néven létezett Krulik Zoltán zenekara, amely 1984-ben lett Makám és azóta húsz stúdiólemezt készített.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com