Alföldi Róbert fotógyűjteménye a Mai Manó Házban

Alföldi Róbert rendező neovantgárd fotógyűjteményéből mutat be nagyszabású válogatást a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház szombattól A múlt szabadsága címmel.alföldirobertElső alkalommal mutatkozik be a közönség előtt Alföldi Róbert fotógyűjteménye, amelyből a Mai Manó Ház a kiállítás mellé katalógust is megjelentet - mondta el Kőrösi Orsolya igazgató a tárlat pénteki sajtóbemutatóján.

Alföldi Róbert felidézte: hat-hét éve akadt a kezébe Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben című kötete, amely olyannyira felkeltette az érdeklődését a korszak iránt, hogy rövidesen gyűjteni kezdte annak fotográfiáit.

Az MTI kérdésére válaszolva hozzátette, a gyűjtés egyfajta nyomozás is volt, hiszen akkoriban egyetlen galéria sem foglakozott a magyar neoavantgárddal. Amelyik művész élt, azzal találkoztam is - emlékezett a rendező, hozzáfűzve: volt, aki könnyebben, más csak rábeszélésre adta a műveit; akadt, aki meghatódott, volt, aki rácsodálkozott harminc évvel ezelőtti önmagára, de olyan is akadt, aki nem szívesen szembesült akkori munkáival.

Több kép Alföldi Róbert nyomozásának köszönhetően került elő, a kiállítás egyik főművét például a gyűjtő és a művész együtt fedezték fel egy szekrény mögött. Az anyag elsősorban a hetvenes-nyolcvanas éveket fedi le, amikor sokan próbálkoztak a neoavantgárdot jellemző szabadságkereséssel, köztük számos "nagy név", de a szakma számára ismeretlen alkotók is - mondta el Alföldi Róbert, hozzátéve: nagy élmény számára az a fajta szabadság, "ami ezekről a művekről süt".

Kolozsváry Marianna kurátor elmondta, számára is különleges élmény volt ezt az anyagot kiállítássá formálni és kötetbe rendezni. A tárlaton a jóval bővebb kollekcióból 179 munka látható, míg a katalógusba 280 mű került be. Az alkotók nem mind fotóművészek, vannak köztük festők vagy kutatók is, a kiállításon pedig néhány szobor is helyet kapott.

A látogató olyan hazai művészek munkáival találkozhat két emeleten, mint Tót Endre, Pinczehelyi Sándor, Hajas Tibor, Ujj Zsuzsi, Vető János, Szentjóby Tamás, Pauer Gyula, Galántai György, Tolvaly Ernő vagy Haris László, de néhány külföldi alkotó - mások mellett Hermann Nitsch, Arnulf Rainer vagy Petr Stembera - képei is szerepelnek a tárlaton.

Az anyagból sugárzik maga a korszak, az a szabadság, lázadás, merészség, ami ezeket a művészeket jellemezte - emelte ki Kolozsváry Marianna, hozzátéve ugyanakkor, hogy az az összefogó ízlés, látásmód is jól megmutatkozik, amellyel Alföldi Róbert a kollekciót létrehozta.

Kőrösi Orsolya elárulta, hogy jelenleg a kiállítás nemzetközi bemutatkozását készítik elő, az április 3-i zárásig pedig számos kísérőprogrammal, tárlatvezetéssel várják majd a Mai Manó Házba a látogatókat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com