Az idei évad utolsó bemutatójára készül a Gyulai Várszínház

Az idei évad harmadik, egyben utolsó bemutatójára készül kedden a Gyulai Várszínház. Weöres Sándor Psyché című darabját Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi.

Gedeon József, a várszínház igazgatója az előadást bemutató hétfői gyulai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: igazi újszerű, mai produkcióról van szó, hiszen a darabot a Kaposvári Egyetem színművészeti hallgatóival vitték színre.

gyulai_varszinhaz

Vidnyánszky Attila, a darab rendezője, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének művészeti rektorhelyettese elmondta: minden, ami a színpadra került, a színinövendékek kutatómunkájának az eredménye, ők válogatták a darabba a verseket, a zenéket, és részt vettek a díszletek megtervezésében és elkészítésében is.

Kiemelte, hogy a darab a szabadságról, a fiatalságról, az örök szerelemről, ugyanakkor a korlátok nélküli szabadság veszélyeiről is szól. "Ha Weöres Sándor nem magyarul írja ezt a művet, Nobel-díjat kapott volna érte" - vélte a rendező.

Hozzátette, hogy a darabot egy éve próbálják, és a jövőben a Nemzeti Színházban is játsszák majd.

Alexandr Belozub látványtervező arról beszélt, hogy kihívás volt szabad téren dolgozni, ráadásul a darabot nem szokványos helyen, a vár- vagy a tószínpadon játsszák, hanem a tó mögötti ligetben.

Ács Eszter színészhallgató elárulta: újszerűen közelítik meg Weöres Sándor művét, ugyanis valamennyi női szereplő játssza Psyché alakját. "A psyché-i létet próbáltuk megkeresni" - fogalmazott.

A sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila kitért arra is, hogy már tizennyolc éve dolgozik együtt Gedeon József igazgatóval, és nagyon fontos előadásai születtek meg Gyulán, ezért egy hosszú távú együttműködést kezdeményez a Gyulai Várszínház és a Kaposvári Egyetem között.

Az MTI kérdésére kifejtette: felajánlja, hogy jövőre a mostani másodéves színművész hallgatók Goldoni A chioggai csetepaté című darabját mutatják be a Gyulai Várszínházban. Mint fogalmazott, ez egy inspiráló, évente megvalósítható együttműködés lehet, Kaposváron próbálják a növendékek a darabokat, Gyulán mutatják be, majd a Nemzeti Színházban kerülnek műsorra.

Gedeon József ezzel kapcsolatban elmondta: mindig is fontosnak tartotta, hogy a színészhallgatók is teret kapjanak, ezért támogatja a hosszú távú együttműködés gondolatát.

A Weöres Sándor Psychéjéből készült darabot kedden és szerdán este játsszák a Gyulai Várszínházban, amelynek 52. évada augusztus 8-án, a My Fair Lady című musicallel zárul.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com