Az idén is lesz "Szárnyas malac napi" óévbúcsúztató a pécsi Bóbita Bábszínházban

Gyermek és felnőtt közönségével együtt búcsúztatja az óévet a pécsi Bóbita Bábszínház szerdán, a "Szárnyas malac napon".

A teátrum immár hagyományos előszilveszteri rendezvénye a Weöres Sándor Bóbita című versében szereplő, "megigézett" malacról kapta nevét, amelyet az intézmény 1994-ben emblémájául választott.

logo_oldal

Sramó Gábor, a Zsolnay Kulturális Negyedben található Bóbita Bábszínház igazgatója az MTI-nek elmondta, két csecsemőszínházi és két nagytermi produkciót láthat a közönség december 30-án. A gyermekek és szüleik emellett bábkészítő foglalkozáson is részt vehetnek.

A legfiatalabb korosztálynak szóló, Zimmezumm című kamaratermi produkció első előadására már az összes jegy elkelt. A nagyteremben délelőtt a Hókirálynő, délután a Bagolykisasszony meséje című előadás lesz műsoron.

Sramó Gábor megjegyezte, a korábbi években megszokottakkal szemben, idén nem szerepel felnőtt előadás a programok között. Az igazgató szerint ennek részben anyagai okai vannak, másfelől pedig, hogy nem találtak olyan produkciót, amelyet meg tudtak volna hívni.

A bábszínház igazgatója az MTI-érdeklődésére elmondta, a Bóbitának egy évadban körülbelül 40 ezer nézője van, és a nézőszám emelkedő tendenciát mutat.

Sramó Gábor kifejtette, jelentős emelkedést tapasztalnak a bérleteladásban: míg 2013-ban mintegy 3200 bérletet értékesítettek, az idén decemberig e szám meghaladta a négyezret. A Bóbita Bábszínház egy évadban mintegy 280 előadást tart, ebből 70-80 alkalommal a baranyai megyeszékhelyen kívül vendégszerepelnek.

A pécsi társulat gyakori vendég a fővárosban, de országszerte és külföldön is rendszeresen tartanak előadásokat. Mint kiemelte, idén Franciaországban és Romániában jártak, 2016-ban pedig Szerbiába készülnek.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com