Band Aid 30

Harminc évvel a legendás karitatív dal rögzítése után, az akkori szervező, Bob Geldof ismét jótékonyságra hívta össze a művészeket.

Geldof1984-ben a "Do They Know It's Christmas?" című dal az Afrikában szükséget szenvedők megsegítésére indult el. A dal hatalmas siker volt, de ami ennél fontosabb, a jótékonykodásnak egy külön válfaját indította el, s határozta meg az elkövetkező évtizedeket. Idén az Ebola elleni harc a cél, minden bevételt erre a célra fordítanak. A brit kormány a dal után járó általános forgalmi adóról mondott le.

Az idén mikrofonhoz lépők sztárok között találjuk a One Directiont, Emeli Sandet, Rita Orát, Ed Sheerant, Ellie Gouldingot, Christ Martint a Coldplayből, Sam Smitht és természetesen Bonot a U2-ból. Emeli Sande szerint nagyon erőteljes kórus szólalt meg a dal újrarögzítése során.

Bob Geldof, csakúgy, mint 1984-ben felügyeli a zenei felvételeket. Az új felvétel előtt megható beszédet mondott, amely fontosságát több énekes is kiemelte. "Amikor énekeltek, úgy tegyétek, hogy az egész világ fog veletek énekelni" - mondta. Beszélt a Nyugat-Afrikában kialakult helyzetről, ismertette az ENSZ megfigyeléseit, beszélt a szükségtelen és elkerülhető halálesetekről és elmagyarázta, mivel járulhatnak hozzá a segítséghez a zenészek, énekesek. "A beszéd után éreztük, hogy együtt énekelni öröm és szórakozás, ám ennél sokkal komolyabb dologról van szó" - nyilatkozta Emeli Sandé. "Bob beszédével érzelmeket vitt a mi énekünkbe" - mondta Paloma Faith. "Hatalmas dolog, hogy mi is részese vagyunk az eseménynek" - így Niall Horana a One Directionből.
A dal első sorait a One Direction énekli. A dal televíziós premierje vasárnap este 8-kor lesz Nagy-Britanniában.BandAid30

Bono, aki az eredeti dal felvételén is szerepel azt mondta, hogy a Band Aiddel történelmet akarnak írni. "Ha minden ország olyan értékeket képviselne, mint Nagy-Britannia és megtartaná ígéreteit, akkor nem itt tartanánk. Bárcsak ne lenne szükség arra, amit csinálunk. Talán eljön a nap, amikor nem lesz" - mondta Bono.

A dalban szerepel még Seal, Jessie Ware, Sinead O'Connor, Olly Murs, a Queen dobosa, Roger Taylor, a Clean Bandit és a Foals - többek között. A művészek is érzik az ügy fontosságát. Ed Sheeran németországi turnéját megszakítva repült a felvételre, míg a Bastille két USA koncertet mondott le, azért, hogy szerepelhessenek a felvételen.

A felvétel helyszíne ugyanaz a stúdió volt, ahol a harminc évvel ezelőtti dalt rögzítették Nyugat-Londonban a - többek között - Wham!, a Duran Duran, Sting és a Status Quo közreműködésével. Az 1984-es változat 8 millió font bevételt hozott. Idén a szöveget kissé átírták. A "Where the only water flowing is the bitter sting of tears" sor helyett az új változatban a "Where a kiss of love can kill you and there's death in every tear" sor hangzik el. Bono híres sora, a "Well tonight thank God it's them instead of you" helyett pedig a "Well tonight we're reaching out and touching you" sort éneklik.

A dalt hétfő reggel 8 órától lehet letölteni 99 pennys áron. Hétfő reggel 8-kor Nagy-Britannia legtöbb rádióadója egyszerre fogja lejátszani a dalt. A CD-verzió 4 fontba fog kerülni, s három héttel később fog megjelenni. A Spotify-on és egyéb streaming csatornákon januárig lesz elérhető az új verzió. Ingyenesen nem lesz a dal elérhető.

Az eredeti szám harminc éve 3,7 millió példányban kelt el. Öt évvel később egy új változat készült el, amelyben olyan énekesek szólaltak meg, mint Kylie Minogue, Jason Donovan és Sonia. 2004-ben a Band Aid 20 elnevezésű verzió jött ki, melyben a Coldplay, Dizzie Rascal, Ms Dynamite, Will Young és Robbie Williams énekelt.

www.bbc.com

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com