Bemutatták a Nemzeti Könyvtár új köteteit

József Attila, Déry Tibor, Schwajda György, Babits Mihály köteteivel, valamint a Gerencsér Miklós szerkesztette Vörös könyv, 1919 című munkával bővült a Nemzeti Könyvtár sorozata - jelentette be Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott csütörtökön az Országházban.

Kerényi Imre a 9. könyvcsomag bemutatóján emlékeztetett, hogy a 2012-2013-ban megjelent 24 kötet a sorozat három szerkesztőjének akaratát tükrözte, a következő 25 kötet nyolc intézményvezető, nyolc egyházi személyiség és nyolc politikus ajánlására készült el 2014-2015-ben, a 2016-2017-ben megjelenő harmadik hullám nagyjából 27 köteténél pedig a magyar értelmiség jeles képviselői segítik ajánlásukkal és közreműködésükkel a szerkesztőket. A várhatóan 2018-ban megjelenő 24 könyv a kortárs magyar irodalomból merít.

Budapest, 2016. március 3. Schwajda Gergõ újságíró, Gerencsér Miklósné, Gerencsér Miklós író özvegye, Bencsik Gábor szerkesztõ, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Szinetár Miklós rendezõ és Gyémánt László festõmûvész (b-j) a Nemzeti Könyvtár sorozatában megjelent új köteteket bemutató sajtótájékoztatón az Országházban 2016. március 3-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Kiemelte: technikai okok miatt a most megjelenő öt kötettel együtt adják ki a "Szerb Antal-triptichont" is, amely az Utas és holdvilág és A Pendragon legenda című regényeket és Vörösmarty-tanulmányokat tartalmaz.
A most kiadott József Attila-kötetben olvasható verseket Szinetár Miklós rendező ajánlotta, válogatta és látta el jegyzeteivel. "József Attila nélkül nincs Nemzeti Könyvtár" - fogalmazott a rendező.

A Déry Tibor-kötetben a Kéthangú kiáltás című elbeszélés, a Niki című kisregény és a Kedves Bópeer...! című regény olvasható, az ajánlást Szentmártoni János író, költő, az Írószövetség elnöke írta. Kerényi Imre megjegyezte: "a szerző fölött nem jár el az idő, a Niki mondatai ma pont olyan érvényesek, mint 1956 után, amikor Déry kikerült a börtönből".

Budapest, 2016. március 3. ANemzeti Könyvtár sorozatában megjelent új kötetek a könyveket bemutató sajtótájékoztatón az Országházban 2016. március 3-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Schwajda György drámaíró Válogatott műveit fia, Schwajda Gergő újságíró rendezte kiadás alá. Az újságíró a bemutatón elmondta: megpróbált egy olyan válogatást készíteni édesapja műveiből, amelyből látszik, hogy a színházigazgatóként és dramaturgként is ismert szerző milyen ívet járt be élete során. Emellett "szomorú mementója ez a könyv annak is, amin ez az ország az elmúlt évtizedekben keresztülment" - jegyezte meg Schwajda Gergő.

Babits Mihály Jónás könyve című költeményét és A gólykalifa című regényét foglalja magába a sorozat 53. kötete, amelyet Gyémánt László festőművész ajánlott és illusztrált, a könyv elején az általa a kiadvány számára festett Babits-portré látható. "Ha valaki Babits Gólyakalifáját elolvassa, mindent megtud az íróról, a családjáról, a műveltségéről és a korról, amelyben élt" - indokolta Kerényi Imre a mű kiválasztását.

Az utolsó kötet a Gerencsér Miklós szerkesztette Vörös könyv, 1919 című dokumentumgyűjtemény, amely levéltári anyagok alapján dokumentálja a Tanácsköztársaság történetét 1919 márciusa és augusztus 5. között. "A kommunizmussal való szembenézésben még vannak adóságaink, különösen a Tanácsköztársaság értékelésével kapcsolatban" - indokolta Kerényi Imre az általa ajánlott kötet választását, majd hozzátette: "azt gondolom, hogy a fasizmussal és a kommunizmussal való szembenézés propagálása, segítése a Nemzeti Könyvtár feladata"

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com