Béres József életútjáról mutatnak be dokumentumfilmet hétfőn

Béres József életútja címmel mutatják be Kabay Barna és Petényi Katalin új dokumentumfilmjét hétfőn a budapesti Duna Palota dísztermében - közölték a készítők az MTI-vel.Béres JózsefA közlemény szerint a film rendezői évtizedek óta foglalkoznak a 2006-ban elhunyt Széchenyi-díjas kutató, a Béres-csepp feltalálójának munkásságával, akinek gondolkodásmódja "egyfajta példa, belső hit, reménykeltés a reménytelen helyzetekben".

A Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült 50 perces dokumentumfilm kortársak személyes vallomásain és archív felvételeken, Béres József visszaemlékezésein keresztül idézi fel a kutató kihívásokkal, megpróbáltatásokkal teli életét és küzdelmét.

Mint a közlemény fogalmaz, a mai világban különös szükség mutatkozik arra a morális értékrendre, amelyet Béres József humanista életszemlélete felmutatott az emberek számára. Elhivatottsága még életében legendává nemesítette alakját.

Béres József 1972-ben alkotta meg a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményét, a Béres-cseppet, amelynek hivatalos elfogadtatásáért hosszú és küzdelmes harcot kellett vívnia. Az 1970-es években az egész országból özönlöttek hozzá a betegek a gyógyulás reményében, a Béres-csepp sikeresnek mutatkozott a halál árnyékában élő emberek egészségének javításában - idézi fel a közlemény.

1975-ben sarlatánsággal és kuruzslással vádolták meg, házkutatást tartottak otthonában és laboratóriumában, azonban a kutató a támadások ellenére is kitartott. Végül még a Kádár-rendszerben, 1978-tól engedélyezték találmányának forgalmazását gyógyhatású készítményként.

A film elkészültében közre működött ifjabb Béres József, Béres Klára és Pozsgay Imre, volt politikus és miniszter is. Az operatőr Tóth Zsolt, Halper János és Havasi József volt, a zenéért Edőcs Tamás felelt. A produceri munkát Kabay Barna végezte.

Az alkotás beszélgetéssel egybekötött hétfői díszbemutatójának díszvendége ifjabb Béres József és Béres Klára lesznek, az eseményen Edőcs Tamás (fuvola) és Mocsári Emma (zongora) fog zenélni. A Béres József életútja című filmet december 20-án a Duna World csatorna is levetíti - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com