Bornai Tibor: őrizte a beatgeneráció érzését

Somló Tamás az egykori, öt évtizeddel ezelőtti nagy beatgeneráció életérzését, levegőjét képviselte az elmúlt években is - mondta Bornai Tibor zenész, dalszerző az MTI-nek a keddre virradóra elhunyt Somló Tamásra emlékezve.

A KFT zenekarból ismert billentyűs-énekes, Bornai Tibor a kilencvenes évek közepétől dolgozott együtt Somló Tamással, több szólólemezén, például az 1997-es Semmi cirqszon vagy a 2000-es Zenecsomagon működött közre dalszerzőként.

DMOHA20111217009

"A nálam nyolc-tíz évvel idősebbek a nagy beatgenerációhoz tartoznak. Ennek legfontosabb emberei közé tartozott Somló Tamás, miatta is döntöttem úgy annak idején, hogy magam is színpadra szeretnék állni. Ő az idők során olyan maradt, amilyen a beatgeneráció indulásakor volt, az atombéke-jelvénnyel és a virág szimbólummal" - fogalmazott Bornai Tibor.

Mint felidézte, Somló Tamás zseniálisan énekelt, nagyszerű humora volt és egy csodálatosan lezser ember volt, aki egy vállrándítással viselt el olyasmiket, amibe más belerokkant volna.

"Azért imádtam a közelében lenni, mert sugározta magából a hippikorszak levegőjét, zenéjéből, beszédéből, az élethez való hozzáállásából egyaránt áradt a szabadság. Sohasem mernék olyan magasan és szabadon repülni, mint ahogyan ő csinálta" - hangsúlyozta Bornai Tibor.

62febf7fe6a7c3e56a2d0fe1489228c4

Elmondta, hogy amikor együtt dolgoztak, mindig úgy érezte, a nála néhány évvel idősebb Somló Tamás vigyáz rá, gondoskodik róla, gondol rá. "Nem egyenrangú félként éltem meg ezeket a munkákat, hanem úgy, mintha a bátyám lett volna. Mindig hívott vendégnek, amikor koncertezett, legutóbb áprilisban telefonált egy júniusi fellépés miatt. Az Urániában lett volna, de sajnos az már elmaradt".

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com