Bródy 70: új album, Aréna-koncert és bakelitek díszdobozban

Bár Bródy János korábban nem tervezett több lemezt, az előző komoly sikerére, valamint a közelgő 70.születésnapra és Aréna-koncertre hivatkozva rábeszélték egy ráadásra.A napokban megjelent Ráadás című album a dalszerző, előadóművész egyik legérettebb szólómunkája, amely érzékenyen reflektál a mindennapok aktuális problémáira.

"Öt évvel ezelőtt valóban úgy gondoltam, hogy Az Illés szekerén című lemezemmel akár le is zárhatom pályafutásomat, hiszen a zenehallgatási szokások manapság már nem kedveznek az albumoknak, a dalok kerültek előtérbe.Engem a mikrobarázdás nagylemezek tartottak meg ebben a műfajban, azokkal egy jelenséget, egy témát, egy állapotot körbe lehet járni" - mondta Bródy János az MTI-nek.

Az Illés szekerén nagy sikert aratott, több mint tízezer példány kelt el a CD-ből.Az eredeti elgondolás az volt, hogy a zenész közelgő 70.születésnapjára készüljön bakelitlemez Az Illés szekerén anyagából.Aztán egyre-másra születtek új dalok, összeállt a Ráadás, és a 70.születésnaphoz kapcsolódó Aréna-koncert napján, április 9-én egy öt bakelitlemezes díszdoboz is megjelenik, 300 számozott és dedikált példányban a GrundRecords gondozásában.

a61b7979633309e2b361b7bf7db15bec

A dobozban a kilencvenes évektől megjelent öt lemez lesz benne, tehát Az utca másik oldalán (1994), a Volt egyszer egy Bródy János-koncert (1995), a Kockázatok és mellékhatások (2001), Az Illés szekerén (2011) és a Ráadás (2016).Utóbbi kettő CD-n már elérhető, a többi CD-változata később lesz kapható.
A Ráadáson szerepelnek visszatekintő, összegző jellegű dalok (Te itt leszel majd mellettem), a magyarság 21.
századi értelmét boncolgató szerzemények (Magyarok közt európai), valamint olyanok, amelyek aktuális témákkal foglalkoznak.

"Egyrészt nem tudok mást, mint énekelt ritmusos szövegekbe sűríteni azt az eléggé szorongató és kiábrándult helyzetet, amelyben nagyon sok optimizmust nehéz felmutatni, de talán a dalokban egymásra ismerünk és már nem érezzük magunkat egyedül.Másrészt számomra mindig egy lehetséges feloldása volt a nyomasztó gondoknak, ha némi iróniával az örkényi groteszkkel nézem, ami körülöttünk történik" - fejtette ki Bródy János.
A szerző-előadó több olyan korábbi dalát rögzítette újra, amelyeket az elmúlt évtizedekben Koncz Zsuzsa énekelt lemezre.Mint mondta, a friss dalok mellett ezek illettek a koncepciójába.

"Akartam egy olyan dalt, amelyben ifjúságunk szép álmait keressük, erre a Hová tűntek...
megfelelő volt, csak a történetet most nem a lány, hanem a fiú meséli el.Az Egy lány sétál a domboldalon annak idején a Beatles Lucy in the Sky with Diamondsának mintájára, az LSD szójátékra épülve készült.Amikor 1972-ben megjelent, a tudatmódosító szerek még egyáltalán nem voltak forgalomban Magyarországon, a dal mégis arról szól, miként tudunk kiszakadni abból a világból.A fiatal, tehetséges Margaret Island zenekar tavaly feldolgozta ezt a számot, egy teljesen más értelmezésben" - tette hozzá.

A Felföldiné estéje kíméletlenül vet véget Csillag Hajnalka történetének.Utóbbi dal Koncz Zsuzsa 1971-es, Kis Virág című lemezén jelent meg, folytatásában a főhős élete idősen kilátástalanná válik, végül kinyitja magára a gázcsapot."Úgy éreztem, az egykori szövőnőre ez a sors vár, magányosan nincs helye a mai világban".A három éve elhunyt énekes-szövegíró, Cipő emléke előtt tiszteleg a Nyáréjszakán a 67-es úton."Cipővel meglehetősen bensőséges baráti kapcsolatban voltam, halála után nem sokkal már elénekeltem ezt a dalt egy koncerten".

koncert-20150916-2224-brody

Élesen fogalmaz a mai Magyarország állapotairól a Birkaország című szám, amely Weöres Sándor Majomország című versére reflektál."Az ironikus kritikát nem mindenki veszi jó néven, ez az eddigi netes kommentekből is kiderült.Mégis azt látom, hogy a társadalom egy része, nyilván történelmi hagyományból, mentalitásából kifolyólag igencsak birka módra viselkedik".

Egy másik dal címe Gyere édes, jöjj és korrumpálj."Ez egy kis gúnydal arról a magatartásról, ami megkerül minden törvényt és jogot, és tönkreteszi az emberi kapcsolatokat még a magánéleti területén is".Szintén rákerült az anyagra József Attila Világosítsd föl gyermeked című versének megzenésítése.Bródy erre a versre már a hatvanas években hivatkozott, benne a fasiszta kommunizmus szókapcsolattal."Ez a vers arra figyelmeztet, hogy a totális rendszerek rémesen hasonlítanak egymásra, és mindig kihasználják az emberi természetben szunnyadó gonosz indulatokat".

Kitért arra, hogy "rezignált nyuggerként" manapság már ritkábban megy el politikai jellegű rendezvényekre."Mindig van félelem bennem attól, hogy bármilyen helyesen is gondolkodnak egyes emberek, a nagy tömegben, együtt mégis rosszul választanak.Az én szemléletem ma sem független a hatvanas évek mozgalmaitól, és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az erőszakmentesség, a szeretet és a békés változásokban való hit köré építhető.Sajnos ezekből az ideákból egyre kevesebb maradt a világban, manapság sokkal inkább az erő és az erőszak kultusza dominál".

A Ráadás zenei rendezője, hangszerelője Kirschner Péter gitáros volt, a producer Mentler Krisztina, a közreműködő zenészek között szerepelt Szabó Ádám tangóharmonikás vagy a fúvós hangszereken játszó Ágoston Béla."A bakelitvilág hangzását akartam felidézni a Ráadáson, olyan zenészeket kerestem, akiktől nem idegen a témák alternatív retro megközelítése".

A Lesz még egyszer...című koncerten április 9-én a Sportarénában Bródy János 70.születésnapja (öt nappal korábban tölti be) alkalmából az eddigi életmű lesz a középpontban.A színpadon a lemezt elkészítő csapat szerepel Kirschner Péter vezetésével.
(FOTÓ)

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com