Buborékok - Mohácsi János rendezése a Radnóti Színházban

Csiky Gergely Buborékok című vígjátékából készül előadás a Radnóti Miklós Színházban; a Mohácsi János rendezte darabot vasárnap mutatják be.Csiky Gergely BuborékokCsiky Gergely 1884-ben írta Buborékok című, vígjátéki fordulatokban gazdag szomorú komédiáját, az esztelen költekezés következtében reménytelenül eladósodó Solmay család története mégis rólunk szól - olvasható a darabról a színház honlapján.

"Csupa személyes ismerős: a családja széteséséhez asszisztáló családfő, a valóság elől vásárlásmániába menekülő akarnok anya, a morális tartás nélküli gyerekek, a politikai korrupció, az egyre növekvő adósság- és hazugságbuborékok, amit csak fújunk, fújunk, pedig tudjuk, mi lesz a vége" - áll az előadás ismertetőjében.

Mint írják, Csiky Gergely darabját a Mohácsi testvérek dolgozták át zenésen, viccesen és szívfacsaróan. Mohácsi János, aki Szabó Kimmel Tamás kivételével a darab összes szereplőjével dolgozott már korábban együtt, úgy fogalmazott: a társulattal való munka mennyei volt.

Mint ahogy az Mohácsi János előadásaira általában jellemző, a zene ezúttal is központi szerepet kap. A háromtagú együttes (hegedű, cselló, harmonika) ebben az előadásban is többször színpadon van, a háttérben játszik. A zenét Kovács Márton szerezte, aki a koreográfiát is készítette. Az előadás kezdetén egy nagy táncjelenetet, majd több kisebbet láthat a közönség.

A rendező két évvel ezelőtt Kecskeméten állította színpadra a darabot, amelyben Márton András volt a Solmay-család feje, a színész a Radnóti Színház előadásában Hámor nagyvállalkozót alakítja. A darabban, amelyet Csiky Gergely után Mohácsi István és Mohácsi János írt, és január közepén kezdtek próbálni, a társulat nagy része játszik, és vendégművészek is szerepelnek.

Az előadásban Solmay Ignác földbirtokos szerepében Gazsó György látható, Szidóniát, a nejét Kováts Adél alakítja. Lányaikat Szávai Viktória, Andrusko Marcella és Móga Piroska, fiaikat Rétfalvi Tamás és Adorjáni Bálint játssza. Mellettük Petrik Andrea, Pál András, Szabó Kimmel Tamás, Schneider Zoltán, Somhegyi György, Martinovics Dorina, Márton András, Martin Márta és Róbert Gábor szerepel a darabban. A díszlettervező Khell Zsolt, az előadás jelmeztervezője Remete Kriszta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com