Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Színház

Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház október 17-én, hétfőn a Kolibri Pincében.kolibri színházAz interaktív osztálytermi előadás Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján készül Czukor Balázs, Gyevi-Bíró Eszter és Kovács Gergely közreműködésével - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előadásnak egyetlen szereplője van: Ráspoly, aki Raszkolnyikov karakterének feleltethető meg. Ráspolyt, akit Kovács Gergely alakít, 19 éves korában tíz évre elítélik kettősgyilkosságért. Enyhítő körülmény, hogy részlegesen beszámítható állapotban követte el tettét.

A börtön kezdeti nehézségei után Ráspoly börtönpszichológus segítségével elindul egy önismereti úton, együtt feltárják a bűncselekmény okait és megoldást keresnek arra, hogyan tegyék Ráspoly életét élhetővé a bűn elkövetése után. Magas intelligenciájának köszönhetően jól halad az úton.

Nyolc év után feltételesen szabadlábra helyezik, ha társadalmi munkában vállalja, hogy prevenciós foglalkozásokat tart iskolákban, ahol a bűnről, a lelkiismeret-furdalásról, a börtönélet nehézségeiről beszél a középiskolásoknak.

Az előadás onnan indul, hogy Ráspoly megérkezik az osztályba, ahol a drámapedagógus - aki a prevenciós program munkatársaként mutatkozik be - bemutatja őt is, kérdéseket tesz fel és elindítja a beszélgetést, Ráspoly pedig vallomásként ismerteti történetét, beszélget a diákokkal.

Kovács Gergely nem előre betanult szöveget mond el, hanem az osztály kérdéseire válaszol, úgy, hogy közben nem lép ki Ráspoly szerepéből. Az előadás mellőz minden szcenikai megoldást. Díszlet, jelmez, és kellék nélkül, a legegyszerűbb módon, a személyesség eszközével próbál meg hatni, gondolatokat ébreszteni.

Az előadás és a drámafoglalkozás során olyan kérdésekre keresik a választ, hogy mi, akik nem élünk börtönben, mennyire vagyunk szabadok, a döntéseink mennyire a sajátjaink, miért akarunk megfelelni a szüleinknek vagy bárkinek és miért kerülünk sokszor ugyanolyan helyzetekbe az életünk során.

A Bűn és bűnhődés Kolibri Pincében tartott bemutatóját követően az előadást a továbbiakban csak osztályteremben játsszák.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com