Csontváry-kiállítás nyílt Csíkszeredában

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Nagyszabású Csontváry-kiállítás nyílt szombaton Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban.CsontváryA kiállítás Csontváry Kosztka Tivadar 47 festményét és az első festményét ihlető Munkácsy Mihály-művet mutatja be. A műveket hat magyarországi gyűjteményből hozták Csíkszeredába, ahol augusztus 20-ig lesznek kiállítva. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megnyitón elmondta, a Csontváry kiállítás jó alkalmat teremtett az együttműködésre. "Megadja azt a szövetet, azt a közeget, ahol a magyaroknak jó együtt lenni" - fogalmazott a miniszter.

"Nemcsak a lekicsinylésben, a meg nem értésben osztozunk Csontváryval. Bízom benne, hogy abban is osztozhatunk, hogy ez egyáltalán nem vette el a kedvét az alkotástól. Nem gondolta azt, hogy abba kellene hagynia, váltani kellene, hasonulni kellene, és csak olyan dolgokat kellene csinálnia, amit mindenki elfogad, amit mindenki szeret" - jelentette ki a miniszter. Azt is hozzátette: "amikor megbolondul körülöttünk a világ, az embernek csak azért is normálisan kell élni".

E normalitás jegyeiként sorolta fel az egyénnek a saját dolgaihoz való ragaszkodását, autonómiáját és a közösségeket is megillető autonómiát. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a kiállítás annak a bizonyítéka, hogy le lehet győzni a kishitűséget, "el lehet hozni a világot Csíkszeredába".

Kelemen Hunor mindenkit arra biztatott, hogy nézze meg a kiállítást, mert nem valószínű, hogy a következő 15 évben még egyszer el lehet hozni Erdélybe Csontváry műveit. Az elnök azt is bejelentette, hogy az RMDSZ Communitas alapítványa támogatásával 30 erdélyi iskola 1100 diákja látogathatja meg a csíkszeredai kiállítást.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója azt tartotta a kiállítás sajátosságának, hogy először mutatja meg együtt Munkácsy Mihály Vihar a pusztán című festményét, és a festmény által ihletett Csontváry alkotást. Bellák Gábor, a kiállítás kurátora sajnálkozásának adott hangot, hogy Csontváry annak idején nem jutott el Erdélybe, hiszen "itt is megtalálta volna a természetnek azt a nagyságát, ami őt mindig megigézte".

Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója elmondta: csak a múzeumnak otthont adó Mikó vár nyílászáróinak a mérete szabott korlátot a kiállításszervezőknek, centimétereken múlt, de a Magányos cédrus című festményt elhozhatták Csíkszeredába.

A csíkszeredai Csontváry-kiállítás öt teremben, tematikus csoportosításban mutatja be a festő életművét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com