Dawid Bowie először került az amerikai lemezlista csúcsára

Blackstar című, halála előtt megjelent albumával először került az amerikai lemezlista csúcsára Dawid Bowie - számolt be róla hétfőn a BBC News.

Bowie utolsó lemeze Adele 25 című korongját váltotta az eladási lista vezető helyén. A Blackstarból pár nap alatt több mint 180 ezer példányt vásároltak.

_87762178_87762177

Bowie eddigi legjobb pozíciót elérő albuma az amerikai toplistán 2013-ban a The Next Day volt, amely a második helyig jutott.

A Blackstar az első album, amely az előadó halála után az amerikai lemezlista élére került, amióta Michael Jackson This Is It című lemeze 2009-ben a boltokba került.

A brit lemezlistán az elmúlt héten Bowie 19 lemeze szerepelt.

A Billboard 200-as toplistáján további kilenc Bowie-album landolt az elmúlt héten: a Best of Bowie-válogatás a negyedik, a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars a 21. helyen.

A brit zenész halála az egész világot megrázta, az énekes a rákkal vívott másfél éves küzdelem után január 10-én hunyt el Manhattanben.

A 69 éves korában távozott művész emlékét világszerte koncertekkel idézték fel, és az életéhez kapcsolódó számos helyen tartottak megemlékezéseket rajongói.

Londonban több száz rajongója búcsúzott tőle az islingtoni Union Kápolnában, az amerikai turnéra induló Bruce Springsteen Bowie Rebel Rebel című számával emlékezett kollégájára. Belgiumban pedig csillagászok neveztek el a magát csillagemberként emlegető Bowie-ról egy hét csillagból álló csillagképet.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com