Dresch Mihály és Tintér Gabriella nyitja a Párbeszéd koncerteket

Új zenei sorozat indul a fővárosi Bethlen Téri Színházban. A Párbeszéd koncertek című szériát február 28-án, kedden a magyar dzsesszélet kiemelkedő alakja, Dresch Mihály (szaxofon, furulya) és a tehetséges népdalénekes, Tintér Gabriella közös fellépése nyitja. A Párbeszédes koncerteken különböző zenei világból érkező előadóművészek kommunikálnak egymással és a közönséggel. Az esteket összeköti egy, a művészek által választott zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található - közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írták, a havi rendszerességgel jelentkező koncertek mindegyike zenei kuriózumnak ígérkezik, az előadók között a zeneművészet számos ága képviselteti magát. A felkért muzsikusok között van dzsessz és kísérleti zenész, rádiós műsorvezető vagy a Zeneakadémia jelenlegi vagy volt hallgatója.


Az első hang című nyitókoncert egyik főszereplője, Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész, érdemes és kiváló művész a mai magyar dzsessz kiemelkedő alakja, aki a magyar népzene és a dzsessz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki. A 61 éves muzsikus, zeneszerző tenor és szoprán szaxofonon, valamint az általa kifejlesztett fúvós instrumentumon, a fuhunon játszik.


Első kvartettjét 1984-ben alapította, e formációjának tizenhetedik lemeze, a Tördelős tavaly jelent meg. Dresch Mihály a nemzetközi dzsesszélet kimagasló alakjaival dolgozott együtt az elmúlt évtizedekben, közöttük volt Archie Shepp, John Tchicai, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, David Murray, Dewey Redman és Chris Potter.


A koncerten Dresch Mihály párja Tintér Gabriella Junior Prima-díjas népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere lesz. Számos zenei felállásban énekelt már, például a Jánosi Együttesben, a Szigony Együttesben, a Tatros Együttesben a Szeret Zenekarban vagy  az Oláh Gipsy Beatsben. Dolgozott együtt Lajkó Félixszel, nemrég pedig Tint'íz Band néven hozott létre saját formációt.


A Párbeszédek koncertek második állomása március 28-án lesz Péter Tamás (hegedű) és Papp Endre (brácsa) közreműködésével. A sorozat az NKA Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com