Egy házasság lassú kivérzéséről ír Szentmártoni János első regényében

Egy házasság lassú kivérzéséről ír Szentmártoni János első regényében.Az olvasóközönség előtt eddig leginkább költőként ismert szerző Szomjúság című kötete a 87.Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Magyar Napló gondozásában.read"Hat évvel ezelőtt kezdtem el írni a könyvet, csak aztán az írószövetségi munkám nem sűrűn engedett a közelébe, így kissé hosszúra sikeredett a vajúdás.A történet alapanyagán voltaképpen nemigen kellett töprengenem, hiszen - csakúgy, mint a verseimben - elsősorban saját emlékekből, élményekből, traumákból dolgoztam" - hangsúlyozta az MTI-nek Szentmártoni János.

"Persze vannak benne fiktív szálak is, hogy csak a legmeghatározóbbat említsem, maga az elbeszélő, egy idős újságíró.
Egész életében főleg bestsellereket írt és celebek magánéletét teregette, de amikor végre a saját memoárjába fogna, beállít hozzá egy fiatalasszony, kezében ormótlan sporttáskával, hogy írja meg a történetét.Az öreg kezdetben vonakodik, aztán mégis elvállalja a rendhagyó megbízást.

Miközben egyre többet tudunk meg a szereplők életéről, kicsit az elbeszélő története is kibomlik akarva-akaratlanul" - mondta el frissen napvilágot látott kisregényéről.Az MTI kérdésére, hogy mi áll a döntése mögött, amely szerint a tragikus előéletű főszereplők keresztnevét nem ismeri meg az olvasó a történetben, úgy válaszolt: "Nem szerettem volna csupán önéletrajzi regényt írni.
Motoszkált bennem más is.

Negyven körül az ember igyekszik nagyobb távlatokat is befogni, felmérni.Egy kicsit a nemzedékem is benne van ebben a történetben, a külvárosok zegzugaiban elkallódott sorsok, megannyi zátonyra futott házasság.Remélem, aki kézbe veszi ezt a regényt, talál benne a maga életében is releváns kérdéseket, ha megoldásokat nem is.Sokszor hasonlóak a kudarcaink, tévedéseink, csak nem mindenki ismeri fel őket, és talán még kevesebben képesek beszélni róluk.Belőlem kikívánkozott".

A kötetben ugyan hangsúlyosan jelenik meg a rendszerváltozást kamaszként megélő korosztály, de Szentmártoni János bevallása szerint nem akart nemzedéki regényt írni."Eredetileg nem szántam semminek, csak ki akartam beszélni valamit, kibogozni magamban az összekuszálódott szálakat.Írás közben kezdtem rájövögetni, hogy ez, túl a személyes drámákon, nem csupán az én történetem.

A mi átmeneti nemzedékünk az utolsó, amely még a szocializmusnak nevezett valamiben eszmélkedett, sokan idillinek tűnő közegben" - fogalmazott.Hozzáfűzte: korosztálya akkor kezdett kamaszodni és rákérdezni a világra, amikor az épp teljes valójában nyílt meg előtte, rázúdítva a történelmet az Öbölháborúval, a romániai forradalommal, a berlini falbontással és a délszláv konfliktussal.

"Új tankönyveket nyomtak a kezébe, olyan dolgokról hallhatott, amilyenekről azelőtt nem vagy csak szűk családi körben, nyelveket tanulhatott, politizálhatott.Sokan fölvették a tempót, de sokan összezavarodtak" - hangsúlyozta a szerző, aki úgy látja: egyelőre nem születtek meg azok a szociológiai munkák, amelyek segítenének tisztábban látni a kérdésben.

A kérdésre, hogy dolgozik-e újabb próza- vagy versesköteten, elmondta: "A napokban épp az jutott eszembe, jó volna lassan összegyűjtenem az elmúlt tíz-tizenkét évben írt esszéimet, tanulmányaimat, kritikáimat és esetleg beszédeim egy részét.A vers ajándék, ha kapom majd, elfogadom.Újabb regénytémákkal is kacérkodom.De egyelőre most ennek a könyvnek örülök".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com