Elhunyt Csávossy György író, költő, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja

Kilencven éves korában elhunyt Csávossy György író, költő, közéleti személyiség, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja - közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Csávossy György Temesváron született 1925 június 20-án. A Temes megyei Csávoson (Graniceri) kezdte iskoláit, majd a temesvári Piarista Gimnáziumban tanult. Felsőfokú tanulmányait a temesvári Műszaki Egyetem Mezőgazdasági karán, illetve a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben végezte. 1949-ben szerzett mezőgazdasági mérnöki szakképesítést, majd 1993-ban a jászvásári Mezőgazdasági Egyetemen szerzett doktori címet borászatból.

20150619223039

Középiskolai tanári pályáját a bihardiószegi (Diosig) Szőlészeti Szakiskolában kezdte, majd 1953-tól a csombordi (Ciumbrud) Kertészti Középiskolában folytatta. 1986-os nyugdíjba vonulásáig a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem kertészeti tagozatának előadótanára, a borászati tanszék vezetője volt.

Nyugdíjazását követően sem vált meg a tanári pályától: 1989 után rövid ideig tanította a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kertészeti szakosztályát, 1995 és 2006 között konzulens tanára volt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemnek, majd a Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatának oktatója, illetve a mezőgazdasági népfőiskola igazgatója és szaktanára volt 2003-ig.

Gazdag tudományos, kutatói munkáját 1957-ben Csombordon kezdte, aztán Kolozsváron, majd a balázsfalvi Szőlészeti és Borászati Kutatóállomás tudományos munkatársaként folytatta. Számos borászati könyv és szaktanulmány szerzője.

1955-től közölt verseket. Első kötete 1962-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Gyermekverseket, továbbá drámákat és könnyed vígjátékokat is írt, amelyeket kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi, temesvári és bukaresti színházak is bemutattak.

Munkásságáért 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, elnyerte ugyanakkor a Magyar Borakadémia és a Magyar Kulturális Szövetség díját.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben is aktív közéleti szerepet vállalt a Szövetségi Egyeztető Tanács állandó bizottságának az elnöki tisztségét töltötte be.

"Dr. Csávossy György két emberöltőnyi gazdagságú értékalkotó munkája az erdélyi magyarság közkincse, európai rangú életmű, amelyet feladatunk és kötelességünk átörökíteni a jövőbe" - áll az RMDSZ által közzétett nekrológban.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com