Elhunyt Jan Nemec, a cseh új hullám egyik legjobb rendezője

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Súlyos betegség után 79 éves korában pénteken Prágában meghalt Jan Nemec, a 20. század hatvanas évek csehszlovák filmművészete új hullámának nemzetközileg is elismert rendezője és forgatókönyvírója.Jan NemecA filmvilág 1964-ben figyelt fel Jan Nemecre, amikor bemutatták Az éjszaka gyémántjai című a 2. világháború idején játszódó filmdrámáját. Legjobb és legismertebb alkotása az 1966-ban bemutatott Az ünnepségről és a vendégekről című filmje, amely a korabeli csehszlovák szocialista társadalom egyik legélesebb művészi kritikája.

A Film and Filming című angol szakfolyóirat 1969-ben ezért a filmért Nemecet a világ legjobb rendezőinek sorába iktatta. Jan Nemec legnagyobb sikerét azonban az 1968-ban bemutatott Oratórium Prágáért című dokumentumfilmjével aratta, amely Csehszlovákia 1968 augusztus 21-i megszállását örökítette meg.

A szovjet vezetésű Varsói Szerződés öt tagállama hadseregei - köztük a magyar - a bevonulása Csehszlovákiába véget vetett a "prágai tavasz" néven ismert reformfolyamatnak. "Ez volt a legsikeresebb filmem, az egész világon több mint egymilliárd ember látta" - jelentette ki egy korábbi interjúban Jan Nemec.

A prágai tavasz eltiprása után Nemec már nem filmezhetett, egy ideig a televízióban dolgozott, majd 1974-ben Nyugatra távozott. Előbb Németországban, majd az Egyesült Államokban élt, hazájába az 1989-es rendszerváltás után tért csak vissza.

A múlt század hatvanas évekbeli csehszlovák új hullámát olyan filmesek képviselik mint az Oscar-díjas Milos Forman és Jirí Menzel, Vera Chytilová, Evald Schorm, Jaromír Jires. Filmjeik többségét a magyar nézők is láthatták, s művészi értékeiket a magyar filmkritika is elismeri.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com