Elhunyt Keres Emil színművész

Életének 91. évében pénteken elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Radnóti Színház nyugalmazott igazgatója - tudatta az intézmény szombaton az MTI-vel.Keres EmilTemetéséről később intézkednek. Keres Emilt a Radnóti Színház saját halottjának tekinti - olvasható a közleményben. A színház honlapján így emlékeznek az 1925-ben született színészről: "búcsúzunk Emil bácsitól, akinek hórihorgas alakja, okos szeme, kedves mosolya kitörölhetetlenül él bennünk tovább".

Azt írták, Keres Emil utolsó szerepe Schnitzler Anatol és a nők című darabjában az öreg, hűséges inas, Franz volt; a játékában megbújó óvó szeretet, lényeglátó bölcsesség, mely őt magát is jellemezte, nagyon fog nekünk hiányozni.
Keres Emil a Magyar Néphadsereg Színházában kezdte pályáját, majd 1951-1954-ben a Nemzeti Színház tagja volt.

1954-56-ban a szolnoki Szigligeti, 1961-től a Jókai, majd a Thália Színház művésze. 1973-1985 között a Radnóti Színpad igazgatója és színésze, ugyanekkor a Színházművészek Szövetsége előadóművész tagozatának elnöke volt. 1985 óta a Radnóti Színház társulatának tagja. Népszerű, kiváló versmondó is.

1951-ben és 1963-ban Jászai Mari-díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal, 1974-ben érdemes, 1985-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Főbb színpadi szerepei: Horatio (Shakespeare: Hamlet), Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Josef K. (Kafka: A per), Szűcs úr (Szakonyi: Adáshiba). A többi között az alábbi filmekben szerepelt: Húsz óra, Az aranykesztyű lovagjai, Próféta voltál, szívem, Szemüvegesek, Hekus lettem, Kojak Budapesten, A hecc, Konyec - Az utolsó csekk a pohárban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com