Elindult a Nemzeti Parkok Hete 2016 programsorozat

Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot, a rendezvény nyitóhétvégéjének május 28-29-én Debrecen és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ad otthont - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint az eseményt kedden, az Európai Nemzeti Parkok Napján, a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett ökoturisztikai, természetvédelmi szakmai konferencia indította.

dunakanyar

Rácz András, a környezetügyért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint a konferencián elmondta: Magyarország kiemelt természeti adottságokkal rendelkezik, a természetközeli állapotban megmaradt területei az ország egyharmadát teszik ki, 170 természetvédelmi területe, 39 tájvédelmi körzete és 10 nemzeti parkja van. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat a tavaly 15 ezer látogatót vonzott.

Fontosnak nevezte, hogy a nagyközönség megismerje a hazai ökoturisztikai programokat, nemzeti parkokat, és az ott zajló elkötelezett munkát.

Download

A konferencián meghirdették "Az év ökoturisztikai létesítménye 2016" pályázatot, amit a tárca környezetügyért felelős helyettes államtitkársága és a Magyar Turisztikai Ügynökség közösen írt ki.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója elmondta: a pályázaton az ökoturisztikai létesítmények, és működtetőik mérettetnek meg, kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői pályázhatnak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A címet elnyerő létesítményeket a kommunikációját kiemelten kezelik, a pályázat beadásának határideje június 30. - ismertette.

Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a rendezvény keretében május 28. és június 05. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény nyitóhétvégéjének május 28-29-én Debrecenben a Békás-tó zöldövezete ad otthont, kapcsolódva a Hortobágy házhoz jön! - pusztai kínáló- elnevezésű kulturális és gasztronómiai programsorozathoz és IX. Nemzetközi Fazekas Fesztiválhoz.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com