Eötvös Péter Senza sangue című operája és Adriana Bignagni Lesca énekes nyerte az Armel Operafesztivált

Eötvös Péter Senza sangue című operája, az avignoni Opéra Grand produkciója nyerte el a legjobb előadás díját, a legjobb énekesnek járó elismerést Adriana Bignagni Lesca kapta az Armel Operafesztiválon - közölték a szervezők az MTI-vel vasárnap.

Eötvös Péter Senza sangue című egyfelvonásos operáját Alföldi Róbert rendezésében láthatta a közönség. Alföldi Róbert az Armel Operafesztivál történetében kiemelkedő művészi teljesítményéért eddig háromszor kapta meg a legjobb előadás díját és háromszor a közönségdíjat - áll a közleményben.

0

Mint írják, az idei elismerés azért is különleges és fontos a rendező számára, mert Eötvös Péter zeneszerzővel dolgozhatott, aki bízott benne.

A nemzetközi zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a Senza sangue csodálatos zeneiségének és letisztult rendezésének összhangja egyértelművé tette számukra a produkció díjazását - idézik a közleményben.

A Senza sangue meghívást kapott Londonba, a Hackney Empire színházba, 2017. októberében.

Az énekesek mezőnyében a zsűri Adriana Bignagni Lescát találta a legjobbnak, aki Bruno Coli A furcsa véletlenek angyala (The Angel of the Odd) című művében, a pisai Verdi Színház produkciójában szerepelt a fesztiválon.

A gaboni származású, Franciaországban élő énekesnő teljesítményét értékelve a zsűri érzelmekben és árnyalatokban gazdag technikai tudását és kimagasló színészi képességeit emelte ki. A legjobb énekes díja 6 ezer euró (1,9 millió forint).

Az Armel Operafesztivál zsűrije az idén különdíjjal jutalmazta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak előadását, az Elégia ifjú szerelmesekért című produkciót Almási-Tóth András rendezésében, Vajda Gergely vezényletével.

Indokolásukban a kimagasló zenei teljesítményt, a szereplők expresszív kifejezés módját, valamint azt emelték ki, hogy a Zeneakadémia vállalkozott először Magyarországon a szerző, Hans Werner Henze művének bemutatására.
A közönségdíjra az Arte Concert oldalán szavazhatnak a nézők augusztus 10-ig. A szavazás eredményét a Sziget Fesztivál zárónapján, augusztus 16-án jelentik be és ekkor adják át az Arte-közönségdíjat.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Armel Operafesztivál szervezőinek célja az alapításakor operaritkaságokat és főként kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény létrehozása volt, amelyben ötvözni tudnak egy operaénekeseknek szóló, szintén nemzetközi tehetségkutató versenyt és egy évente öt produkciót bemutató fesztivált.

Az énekesek tavalyi versengését és kiválasztását követően a fesztivál idén is öt produkcióval várta a közönséget június 27. és július 2. között a Thália Színházban és a Nemzeti Színházban.

A fesztivál tradíciói szerint nemzetközi zsűri értékelte a versenyszerepekben fellépő operaénekesek énekesi-színészi teljesítményét, ők feleltek a legjobb produkciónak és a legjobb előadónak járó díj odaítéléséért.

A zsűri tagjai José Correia, az Arte Concert programigazgatója, Annilese Miskimmon, a dán nemzeti operaház igazgatója és művészeti vezetője, Kjell Englund, a svéd Norrlandsoperan művészeti vezetője és ügyvezető igazgatója, Guy Coolen, a belga Transparant zenés színház főigazgatója és művészeti vezetője.

A fesztivál Eötvös Péter új egyfelvonásosával, a Senza sanguével, valamint Bartók Kékszakállújával indult. Ezt a svájci Biel-Solothurn színház produkciója, Ástor Piazzolla María de Buenos Aires című műve követte.

A pisai Verdi színház Edgar Allan Poe-novellákból átírt egyfelvonásosait (A furcsa véletlenek angyala, Árulkodó szív) maga a szerző, Bruno Coli vezényelte.

A Szerb Nemzeti Opera társulata három operával érkezett: Gian Carlo Menotti A telefon, Samuel Barber Lapjárás, Paul Hindemith Oda és vissza című alkotásaival. A fesztivált a Zeneakadémia produkciója, Hans Werner Henze Elégia ifjú szerelmesekért című művének magyarországi premierje zárta.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com