Európa-szerte ünneplik a tíz éves Lux-díjat

Európa-szerte a tavalyi nyertes alkotás vetítésével ünneplik október 10-én az Európai Parlament idén tíz éves filmművészeti elismerését, a Lux-díjat.

A kontinens fontos politikai vagy társadalmi problémáira reflektáló alkotásokat díjazó elismerés célja nem csupán az európai filmek népszerűsítése, hanem az is, hogy a nyertes alkotásokat a határokon átlépve eljutassa minden országba és elérhetővé tegye mindenki számára.

28170_copy_1_lux_film_prize_en_neg-2

Október 10-én, hétfőn az Európai Unió 28 tagállamában egyszerre vetítik le a Lux-filmdíj tavalyi győztesét, Deniz Gamze Ergüven Mustang című filmjét.

Magyarországon a szolnoki Tiszapart mozi ad otthont a vetítésnek, amelyet egy Brüsszelből közvetített beszélgetés követ a film rendezőjével, akinek Twitteren keresztül tehet fel kérdéseket a közönség. Az ingyenes est házigazdája Laky Enikő, aki 2014-ben Magyarországot képviselte a 28 Times Cinema szekció zsűrijében a Velencei Filmfesztiválon.

A Lux-díj első nyertese 2007-ben Fatih Akin A másik oldalon című, német-török koprodukcióban készült filmdrámája volt. A díj odaítélésének keretében minden évben tíz film kerül a hivatalos válogatásba, amelyből három alkotás juthat be a döntőbe. A döntős filmek közül az európai parlamenti képviselők választják ki a nyertest, míg a közönségdíjról nyilvános online szavazás dönt.

A döntőbe került három filmet az unió összes hivatalos nyelvére feliratozzák, majd minden tagállamban bemutatják a LUX-filmnapok keretében, így járulva hozzá a filmek által feltárt kérdések európai szintű vitájához - olvasható az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodájának közleményében.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com