Fesztivállal tiszteleg Kaposvár Rippl-Rónai emléke előtt május utolsó hétvégéjén

Minden eddiginél gazdagabb, színesebb programmal készül, négynapos fesztivállal tiszteleg Kaposvár a világhírű kaposvári festőművész, Rippl-Rónai József (1861-1927) emléke előtt május utolsó hétvégéjén.

A festőóriás születésnapjához (május 23.) kötődő fesztivál egyben Kaposvár turisztikai évadnyitója is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t, hangsúlyozva: a rendezvény méltóképp emlékezik meg Rippl-Rónai munkásságáról és országos ismertséget ad Kaposvárnak.

rr

A május 28-án kezdődő Rippl-Rónai Fesztiválon - a korábbi évekhez hasonlóan - az idén is képzőművészek, zenészek, kézművesek népesítik be a belvárost; az érdeklődőket kiállítások, koncertek, gyerekeknek szóló utcaszínházi előadások, különböző képzőművészeti- és kézműves foglalkozások várják, a kaposvári közgyűjtemények pedig ingyenesen látogathatók.

A rendezvény egyik újdonsága, hogy a látogatóknak a fesztivál nyitónapján (csütörtökön) bemutatják Pataki Ádám érdi cukrászmester Rippl-Rónairól elnevezett, a festőművész tiszteletére készített süteményét, amelyet reményei szerint a neves magyar torták között emlegetnek majd.

Új színfoltja lesz a rendezvénynek a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola utcai alkotóművészeti programja, valamint a Csiky Gergely Színház folytatásos előadása, zenés, verses korszakidézése.

A fesztivál keretében a múzeumban megnyitják Rippl-Rónai Ödön (a festőművész testvére) gyűjteményének megújult kiállítását, a Vaszary Képtárban a 9.Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti tárlatot, a könyvtárban pedig Kárpát-medencei írók, költők karikatúráiból nyílik kiállítás.

A HangKépUdvar zenekarok és lemezlovasok mellett, meghökkentő performanszoknak ad lehetőséget a bemutatkozásra, míg az amatőr képzőművészek - immár hatodik alkalommal - utcatárlaton állíthatják ki alkotásaikat.

A város főterén egymást váltják majd a zenekarok, fellép többek közt a Csík Zenekar, búcsúkoncertet ad a Heaven Street Seven, és zenél majd az Ivan & The Parazol is.

A szervezők, akiknek reményei szerint a fesztivál a tavalyi 20 ezernél az idén még több látogatót vonz a somogyi megyeszékhelyre, a Kaposvárra érkezőknek a belvárosi rendezvények mellett azt is ajánlják, látogassanak el a közelmúltban megújult Róma-hegyi villába, Rippl-Rónai egykori lakóhelyére, ahol a múzeumnak berendezett lakóépületben kiállított festmények, használati tárgyak mellett - az újonnan épült látogatóközpontban - megnézhetik azt a Rippl-Rónai által megálmodott, az eredeti tervrajzok alapján elkészített és 2013-tól látható ebédlőt, amelyet 2014-ben Az év kiállításának választottak.Az ebédlőt, melynek ólomüvegei, bútorai Európában is egyedülálló iparművészeti alkotásnak számítanak, 1897-ben Andrássy Tivadar gróf rendelte meg budai villájába.

A fesztivál programjairól a www.ripplfeszt.hu oldalon, a helyszínen információs sátrakban tájékozódhatnak az érdeklődők.

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com