Figyelemmel követi a vereckei magyar rendezvényt a Karpatszka Szics

A Karpatszka Szics (KSZ) szervezet tagjai figyelemmel fogják követni a "Jobbik jobboldali radikális magyar párt revizionista rendezvényét a Vereckei-hágón" - írta kedden a Zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál a KSZ nyilatkozatára hivatkozva, amelyet a 2016. június 3-ára Vereckére tervezett megemlékezéssel kapcsolatban tett közzé a kárpátaljai ukrán nacionalista fegyveres szervezet.

Az orgánum idézi a KSZ vezetője, Tarasz Deak által aláírt dokumentumot, amely szerint "a jobbikos magyar soviniszták június 3-ára akciót terveznek a Vereckei-hágóra Hazatérés. Magyarok a Vereckei-hágón - óvatosságra intő - címmel".

20160528_16200201_custom_1023x834

A KSZ közösségi oldalán (vk.com/karpatska_sich) is megjelent közlemény azt állítja, hogy az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés évfordulójának szentelt rendezvény "fő szervezője Kovács Béla, a Jobbik botrányairól ismert régi tagja, európai parlamenti képviselő, akit 2015-ben Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsítottak meg".

A kelet-ukrajnai harcokban is részt vett fegyveres szervezet közleménye szerint "a vereckei rendezvény meglehetősen népszerű téma az ukránellenes hírközlő eszközökben, amelyeknek a programelőzeteseiben célzások találhatók Nagy-Magyarország ukrán területeket is érintő visszaállítására". Az esemény fényét hivatott emelni - áll a dokumentumban -, hogy azon nemcsak a magyar kisebbség képviselői és a Jobbik tagjai vesznek részt, hanem a lebonyolításába ismert magyarokat is bevontak, mint például Mónus József íjász távlövő világbajnokot, aki lövésével megkísérli jelképesen "összekötni a Kárpátok hegyeit a magyar földekkel".

000

 

"És jóllehet Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség egyes képviselői a hivatalos retorika szintjén "semlegesek" Ukrajnát illetően (azt állítják, hogy a hasonló rendezvények erősítik Ukrajna és Magyarország barátságát), a téma iránt egy ideje érdeklődő, józanul gondolkodó embereknek érteniük kell, hogy ez nem más, mint Magyarország birodalmi ambícióinak békés módszerrel történő megvalósítása" - állítja a KSZ, amely alig több mint egy évvel ezelőtt likvidálással fenyegette meg a szerinte ellenséges magyar szervezetek és pártok Ukrajnában tevékenykedő aktivistáit.

Nyilatkozatában a szervezet hangsúlyozza: a KSZ egyik fő feladata a szeparatizmus, így az oroszbarát szeparatisták (szeparatista ruszin vagy kommunista szervezetek tagjai) és a Jobbikhoz hasonló magyar soviniszták elleni harc Kárpátalján. "Ezzel a feladattal sikeresen birkózunk meg 2011 óta, és noha az ellenség ereje, de különösen a pénzeszközei megháromszorozódtak, ötéves tevékenységünk során a szomszédos megyékben lévő bajtársainkkal közösen sikerült olyan erős nacionalista frontot kiépítenünk Nyugat-Ukrajnában, amit az ellenségeink nem lesznek képesek leküzdeni" - olvasható a KSZ közleményében.

A Vereckei-hágóra tervezett eseménnyel kapcsolatban a nyilatkozat végül leszögezi: "ha a rendezvényen az ukrán nemzettel kapcsolatos soviniszta megnyilvánulást vagy szeparatista jelszavakat és felhívásokat észlelünk, ezt államunk egysége elleni közvetlen fenyegetésnek és a kárpátaljai helyzet destabilizálására irányuló - százéves kérdésekkel történő manipuláció révén megvalósítandó - kísérletként értékeljük, és a kárpátaljai magyarbarát mozgalmak tevékenysége ellen minden elképzelhető módszerrel való harcra történő felhívásnak tekintjük".

A KSZ nyilatkozatában említett, Vereckei-hágóra tervezett rendezvényt a Feszty-körkép Alapítvány szervezi. A vereckei esemény részét képezi a Feszty Árpád-emlékév alkalmából Kárpátalján magyarországi, erdélyi és helyi diákok részvételével tartandó kétnapos történelmi-kulturális vetélkedőnek, amelynek - a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetséggel (KMPSZ) együttműködve - a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont Beregszászon.

Az iskolások a vetélkedő szünetében, június 3-án a Vereckei-hágóra kirándulnak, ahol a tervek szerint Mónus József íjász világbajnok - a magyarok ősei előtti tisztelgésként - rekordkísérletet végrehajtva íjával átlövi a Vereckei-hágót.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com