Budapestről svéd szemmel

Kövesdi István, az MTI különtudósítója jelenti: Többek között a kakasherepörköltet és a magyar főváros gasztronómiáját ajánlotta a svéd közönség figyelmébe a négy Budapest-kötetet is jegyző Hasse Nylén, aki magyar útikönyvszerző társával, Török Andrással beszélgetett szombaton a Göteborgi Könyvvásár zsúfolásig megtelt magyar standján.Göteborgi KönyvvásárHasse Nylén felidézte, hogy a nyolcvanas években utcazenészként járt először Magyarországon és Budapesten, majd három évig kutatott könyvtárakban első útikönyve megírása előtt. Azóta is rajong a városért, és rendszeresen visszatér, néha egyedül, néha pedig tanárként a göteborgi Kortedala Gimnázium diákjaival.

A két szerző fotókon keresztül is felhívta a svéd hallgatók figyelmét a legfontosabb tudnivalókra a magyar fővárosról. "Budapest mindig Bécset másolta, Bécs Párizst, Párizs Rómát, Róma pedig Athént, elég tehát eljönni Budapestre, hogy egész Európát lássa az ember" - jegyezte meg Török András, hozzátéve: a városba egyaránt érdemes ellátogatni a fürdők, az antikváriumok, a romkocsmák és az utcaművészet miatt, miközben Budapest a régió designfővárosává is vált.

Hasse Nylén elismerően szólt a budapesti vásárcsarnok-kultúráról, és a svédek számára igen kedvező árú vendéglátóhelyekről. A göteborgi éttermekben már nem lehet svéd ételeket kapni, legfeljebb kis külvárosi vendéglőkben, Budapest azonban szerencsére ápolja saját gasztrokultúráját - emelte ki.

A svéd szerző felhívta a figyelmet Budapest villanegyedeire is, amelyek házai mind saját történeteket hordoznak. Egy 1945-ös fotó kapcsán felidézte, hogy a Lánchíd építésekor még alig állt valami a mai Budapestből, de a 19. század végére világváros épült a híd köré, amely túlélt olyan történelmi megrázkódtatásokat is, mint az 1944-45-ös ostrom.

Hasse Nylén az MTI-nek elmondta, könyvei jelenleg csak svéd nyelven olvashatók, a tervek szerint azonban rövidesen elkészül angol és magyar fordításuk is. Magyarország díszvendégként mutatkozhat be a csütörtöktől vasárnapig tartó 30. Göteborgi Könyvvásáron, Skandinávia legnagyobb könyves rendezvényén.

A magyar stand dizájnja a Budapest hívószó köré épül, így számos kötet, filmvetítés és koncert is népszerűsíti a fővárost, de sok program ismerteti meg a svéd közönséggel a Balaton régióját is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com