Gulyás Gábor: a képzőművészet valódi fővárosa lehet Szentendre

Szemléletváltással és struktúraátalakítással a magyar képzőművészet valódi fővárosa lehet Szentendre - mondta el az MTI-nek Gulyás Gábor, a szentendrei Ferenczy Múzeum június elejével kinevezett új igazgatója.

A megszépült Pajor-kúria épületében otthonra lelő Ferenczy Múzeum és intézményei vezetését június elsejével Gulyás Gábor vette át, aki korábban egyebek mellett a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központot és a budapesti Műcsarnokot irányította.
Az új igazgató úgy véli, hogy a vidéki városok közül nincs még egy olyan, amelyhez annyi meghatározó képzőművész kapcsolódna, mint Szentendréhez, számára "a magyar képzőművészet fővárosa akkor is, ha ezt a szerepet jelenleg kevésbé tölti be".

1

A kiterjedt és nagy múltú Ferenczy Múzeum jelenlegi helyzetét vázolva elmondta: többféle gyűjtőkörrel rendelkezik, amelyek közül némelyik nagyon erős, így a régészet, míg az irodalomtörténet például háttérbe szorul, amin pedig változtatni szeretne. De a meghatározó természetesen a képzőművészet - mutatott rá.
Az új vezető kiemelte: több évre szóló világos, transzparens és érthető programterv kell, az átláthatóságnak a kiállítás-szervezésben is meg kell jelennie.

A finanszírozás kérdésről szólva úgy fogalmazott: megalapozott, hosszú távra szóló ajánlatot szeretne letenni a fenntartó asztalára és mint megjegyezte, sok - főleg rekonstrukciós - program csak pályázati pénzből valósítható meg, de sok minden nem pénz kérdése.
Gulyás Gábor a terveket és a feladatokat részletezve elsőként az intézménystruktúra megújítását említette. Mint mondta, sok múzeum kiállítása közönségvonzerő szempontjából kevésbé sikeres, ezért a szentendrei kismúzeumok kiállításait újra kell rendezni. Esetükben lényeges az is, hogy összekapcsolódva és egymást erősítve működjenek és jelenjenek meg, méghozzá egész évben. Az igazgató kiinduló szerepet szán a Fő téren található - jelenleg rossz állapotban lévő - Szentendrei Képtárnak, hiszen ezzel találkozik először a turista.

A helynek versenyképesnek kell lennie és a tervek szerint a főszezonban olyan nemzetközi művészek kapnak helyet, akik a külföldiek számára is érthetőek és vonzóak, míg a fennmaradó időszak egy részében főleg Szentendréhez kötődő kortárs képzőművészek új műveiből nyílik tárlat, illetve határterületeket - dizájn, film-, hangművészetet, építészetet - szeretnének megjeleníteni.
Gulyás Gábor a változtatandók közé sorolta a Ferenczy Múzeum állandó kiállítását is, amely koncepciójában térne el a mostanitól, de elengedhetetlennek látja hozzá kapcsolódva egy reprezentatív katalógus, valamint népszerűsítő anyagok megjelentetését is. Az igazgató a szemléletváltás részeként a valóságban is kapukat nyitna, és művészeti találkozóhellyé tenné a Pajor-kúria felhasználható tereit.

A múzeum által működtetett MűvészetMalommal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell találni a hely karakterét, illetve be kell fejezni az épületegyüttes rekonstrukcióját, mert jelenleg a középső részen csupasz falak állnak. Úgy vélte: a múlt évi Czóbel- és a mostani Perlrott-kiállítás jól illeszkedik ahhoz a gondolathoz, hogy a Szentendréhez szervesen kapcsolódó művészek - gyakran feldolgozatlan - életművének bemutatása jöjjön itt létre. "Klasszikus modern magyar művészeti teljesítményeket kell bemutatni, illetve jelentős kortárs magyar és nemzetközi kiállításokat kell idehozni" - hangsúlyozta.

Az intézmény tudományos munkáját méltatva Gulyás Gábor kiemelte, hogy a közönség számára is hozzáférhetővé kell tenni a múzeum és a munkatársak sokrétű tudományos tevékenységét és beszámolt egy képzőművészeti kutatóhely koncepciójának kidolgozásáról is.

Gulyás Gábor az elképzelések között sorolta egyebek mellett egy folyóirat indítását, egy "utazó" Szentendre-kiállítást a múzeum értékes gyűjteményéből válogatva, a tervezett programok közül pedig egy új művészeti fesztivált emelt ki, amely Art Capital néven indulna 2016 nyarán nemzetközi jelleggel és kitekintéssel. A több héten át tartó eseménynek évenként más-más város lenne a vendége, jövőre Krakkó mutatkozna be - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com