Háromszoros jubileumot ünnepel a békés-tarhosi zenei fesztivál

Háromszoros jubileumot ünnepel idén a békés-tarhosi zenei fesztivál, amelyet június 19. és július 3. között rendeznek meg.

Izsó Gábor, Békés polgármestere elmondta: száz éve született a fesztivál alapítója, Gulyás György, aki hetven éle alapította meg a Tarhosi Énekiskolát, amelyben első ízben valósult meg a Kodály-módszer szerinti intézményesített oktatás. A zenei fesztivál pedig idén ünnepli negyvenedik "születésnapját".

XL ZENEI

A városvezető úgy fogalmazott, hogy az énekiskola bekerült az országos értéktárba, "innen már csak egy lépés, hogy hungarikum legyen".
Reményét fejezte ki, hogy a Kodály-módszer modern formában a közeljövőben ismét feltámadhat.

Bagoly László, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: a rangos komolyzenei találkozón kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a békési kötődésű művészeknek teremtsenek bemutatkozási lehetőséget. A megnyitó hangversenyen szereplő Bereczki Julianna zongora- és csembalóművész vagy a Benedekfi testvérpár szereplése e törekvés jelképe - tette hozzá.

Koszecz Sándor fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, hogy a kéthetes komoly- és népzenei esemény koncepcióját a hangversenyek, kurzusok, táborok, továbbképzések, kiegészítő programok egymásra épülő rendszere alkotja.

A nemzetközi hírű és külföldön is gyakran oktató, koncertező mesterek, művésztanárok tanfolyamaira sok tehetséges fiatal érkezik nemcsak Magyarországról, hanem Európa más országaiból is. Idén gitár-, kürt- és fuvolakurzust szerveznek, de megrendezik a nemzetközi vonószenekari tábort is, amelyet 1947-ben Kodály Zoltán avatott fel - emelte ki.

Végváry Edina, a rendezvény társszervezője elmondta: az egykori tarhosi iskola kastélyparkjában, a zenepavilonnál rendezik meg a XIII. Békés-tarhosi Kórustalálkozót, valamint a Szép Magyar Beszéd olvasótábornak is ez a helyszín ad otthont. Gulyás György hitt nemcsak az éneklés, hanem a szép magyar beszéd fontosságában is - húzta alá.

A fesztivál június 19-én a 40 éves jubileumi kiállítás megnyitójával, valamint a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyitóhangversenyével veszi kezdetét, majd július 3-án a IV. Békési Fúvószenekari Találkozóval zárul.

Július 24-én Új utak keresése az ének-zene oktatásban címmel pedagógus szakmai napot tartanak, hagyományosan megrendezik a Református Magvetés Konferenciát.

Július 25-én a tarhosi Zenepavilonnál felavatják Boros Péter szobrászművész Gulyás Györgyről készített mellszobrát.

A részletes program a www.betazen.hu oldalon érhető el.

MTI

Hozzászólások


Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...


Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

http://ujhazak.com