• -4 ℃ / 5 ℃

Jövőre elindul Bartók műveinek kritikai összkiadásaJövőre elindul Bartók műveinek kritikai összkiadása

Jövőre elindul Bartók Béla műveinek kritikai összkiadása - jelentették be szombaton az MTA BTK Zenetudományi Intézetben, a zeneszerző halálának 70.évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.Bartók Béla"A összkiadás elindításának bejelentése a 2016-os Bartók-év nyitánya, jövőre születésének 135.évfordulóján emlékezünk rá.A Bartók-év megmutatja, miként él köztudatunkban a zeneszerző, és hogyan tudnánk a nemzetközi életben minél szélesebb körben még inkább bemutatni munkásságát" - mondta Hoppál Péter államtitkár nevében Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának főosztályvezetője.

A külföldi szakértők bevonásával 48 kötetesre tervezett összkiadás az Editio Musica Budapest, illetve a müncheni G.Henle Verlag közreműködésével valósul meg és 25 év múlva fejeződik be.Évente két kötet fog megjelenni, az első két, 2016-ban elérhető anyagban Bartók Gyermekeknek című zongorapedagógiai műve, valamint a zenekarra írt Concerto szerepel.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy fogalmazott, hogy Bartók hatása a magyar szellemi életre ma is élő és eleven.
"Bár elsősorban zeneszerzőnek tartotta magát, tudós is volt, a magyar népdal- és népzene kutatásában folytatott munkája elismeréseként 1935-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, majd miután 1940-ben Amerikába távozott, előadásokat tartott a Harvardon, népzenetudományi munkát végzett a Columbia Egyetemen".

Megjegyezte, hogy az összkiadások lehetőséget teremtenek arra is, hogy még kiadatlan tételek hozzáférhetővé váljanak.Batta András, a Zeneakadémia professzora a sajtótájékoztatón történelmi napnak nevezte a bejelentést, hozzátéve, hogy a Bartók-összkiadás egy páratlan életművet tesz rendszerezett formában elérhetővé, egy nemzetközi projekt keretében."Végre lehatolhatunk a tiszta forrásokig, és ezeket megpróbáljuk az utókornak is megőrizni".

Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője arról számolt be, hogy a kritikai összkiadás jövő tavasszal megjelenő első kötete, a Gyermekeknek Bartók 85 miniatűr kompozícióját tartalmazza, valamennyi népdalokon alapul.
"1908 és 1911 között komponálta, majd 1943-ban teljesen átírta a darabokat.

Az összkiadásban mindkettő teljes autorizált formája benne lesz, egymás mellett, így össze lehet hasonlítani őket.
A Concerto 2016 második felében várható, nagyon gazdag forrásanyaggal.Előkészületben vannak már továbbá például Bartók népdalfeldolgozásai, énekdarabjai zongorakísérettel, kórusműve, a Mikrokozmosz, az I.Zongoraverseny, hegedű- és zongoraszonátái vagy kvartettjei" - sorolta Vikárius László.

Malcolm Gillies, a London Metropolitan University volt elnöke, a kritikai összkiadás nemzetközi tanácsadó testületének tagja hangsúlyozta: a jövőre induló összkiadás az előadóművészet és a tudomány számára egyaránt fontos, különösen abból a szempontból, miként fognak a fiatal muzsikusok a jövőben Bartókot játszani.

Wolf-Dieter Seiffert, a G.Henle Verlag igazgatója arról szólt, hogy Bartók életében és halála óta számos kiadó gondozta műveit, és ezek együttműködése is kellett az összkiadáshoz.Boronkay Antal, az Eitio Musica Budapest ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a kormány 50 millió forinttal támogatta a kutatómunkát, a 70.évfordulós ünnepi rendezvényeket, az első két kötet megjelenését, valamint a következő kettő előkészítését.Az NKA is jelezte, hogy minden évben támogatni fogja az összkiadást.

A tanácskozáson Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója a összkiadás kiindulópontjaként felidézte, hogy az 1960-as évek elején ifj.Bartók Béla letétbe helyezte apja hagyatékának a tulajdonát képező részét a Magyar Tudományos Akadémián és létrejöhetett a budapesti Bartók Archívum.Az 1990-es években pedig Bartók másik fia, Bartók Péter a tulajdonát képező, Amerikában lévő teljes anyagrészt jó minőségű másolatban adta át az archívumnak.

"A számos kitűnő szakember, köztük elsősorban Somfai László évtizedes munkájával előkészített kritikai összkiadás terve és előkészületei több évtizedre nyúlnak vissza, ám a szükséges anyagi támogatás hiányzott.Az elmúlt évben Batta András, a Zeneakadémia volt rektora sikeresen lobbizott a kormányzatnál, így most hivatalosan is bejelenthetjük megindulását" - emelte ki.

Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bartók-életmű feldolgozása a jogdíjak felszabadulása miatt is új, döntő szakaszba léphet, hiszen lehetővé válik a kottaszövegek hiteles kiadása és a még meg nem jelent művek vagy változatok közzététele.

A rendezvényen jelen volt Kodály Zoltánné, valamint Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogörököse is.A Bartók Béla halálának 70.évfordulójára szervezett program keretében szombat délután ünnepélyes megemlékezés és koszorúzás lesz Bartók Béla sírjánál, majd az MTA BTK Zenetudományi Intézetben folytatódik a nemzetközi tudományos ülésszak.Este hangversenyt rendeznek, vasárnap a Zeneakadémián tartanak a zeneszerző életműve előtt tisztelgő koncertet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com