Kalandpark nyílik a Bajai Halfőző Fesztivál nyitónapján

Tizenkét pályából és kilencvenöt akadályból álló kalandpark nyílik a 21. halfőző fesztivál nyitónapján, csütörtökön Baján. A számos koncertet felvonultató rendezvényen mintegy háromezer bográcsban készül majd az étel.

Bócsa Barnabás, a fesztivált szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a bajai Petőfi-szigeten mintegy másfél hektáros területen kialakított Kiserdő Kalandpark minden korosztály számára tartogat izgalmakat. A főszervező hangsúlyozta: a mára már európai hírnévnek örvendő 21. Bajai Halfőző Fesztivál idén július 7. és 10. között zajlik.

33368_bajai_halfozo_fesztival_2

A programsorozat csúcspontjának ezúttal is a halfőzés ígérkezik, hiszen az előzetes felmérések alapján a Petőfi-szigeten és a környező utcákban, házakban háromezerhez közelít majd a bográcsok, kondérok száma. Szombaton mintegy 10 tonna hal, 18 mázsa tészta, 10 mázsa hagyma, 15 ezer liter víz, 380 kilogramm őrölt pirospaprika és 260 kilogramm só felhasználásával készül a bajaiak kedvence.

Bócsa Barnabás megjegyezte, hogy országosan mintegy 4 kilogramm halat fogyaszt a magyar lakosság évente. Az európai átlag ehhez képest 24 kilogramm, míg Baján ez 66 kilogrammot tesz ki - sorolta. A gasztronómiai fesztivál első napján rendezik meg a Szentháromság téren a IX. Felső-Bácskai Néptáncgálát, amelyen fellép a Balkán Fanatik is.

Pénteken a Szentháromság téren a bajai származású Batánovics Lili koncertjét az LGT Emlékzenekar és a nyolcvanas évek nagy kedvence, a Fórum zenekar fellépése követi. Mindeközben a Petőfi-szigeten az Alma Együttes, a Kelemen Kabátban és a Margaret Island zenél.

Szombaton a Petőfi-szigeten Szabó Benedek és a Galaxisok mellett fellép majd a Belmondo is. A fesztivál újdonsága a Ficánka családi vasárnap, amely vidámparkkal, élményparkkal, állatsimogatóval, gyermekkoncertekkel, buborékszínházzal és kutyás játszóházzal várja az érdeklődőket.

A programok vasárnap este a Szentháromság téren a Halott Pénz koncertjével zárulnak. A halfőző fesztivált Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján szervezték meg először. 1996-ban még csak 300 kondérban főzték a halétket, az esemény azóta többnapos programsorozattá vált.

A világ minden tájáról érkező résztvevők nem versengenek egymással, így eredményt sem hirdetnek.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com