Kerekasztal-beszélgetés Helmut Kohl és Henry Kissinger kötetéről

A befejezetlen európai integráció helyes útjának felvázolásaként, ugyanakkor a szerző életművének egyfajta összefoglalásaként méltatták a 23.Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szombati kerekasztal-beszélgetésének résztvevői Helmut Kohl volt német kancellár Aggodalom Európáért című, az Antall József Tudásközpont által kiadott kötetét.readCzukor József volt berlini nagykövet, miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte: az eredetileg 2014 végén megjelent mű két nagy krízissel, az euróválsággal és az orosz-ukrán konfliktussal foglalkozik, bemutatva a szerző gondolatait, miként kellene, kellett volna másként kezelnie ezeket az európai közösségnek.
Ezek mellé került azóta harmadikként a migrációs krízis.

A kohli módszerekkel ezeket a válságokat nem lehetett volna elkerülni, de másképp kezeltük volna őket - jegyezte meg a főtanácsadó a szerző előszavával és Orbán Viktor magyar miniszterelnök bevezetőjével megjelent kötet bemutatóján.

Mint fogalmazott, a második világégés utáni egységsülés célja az volt, "hogyan lehet Európában a háborút zárójelbe tenni, egyszer és mindenkorra", de a célt az ötletet pártoló Winston Churchill brit miniszterelnök is nemzeti kereteken belül gondolta.

Czukor József szerint "erős európai vezetőkre van szükség", és "meg kell erősödnie néhány vezetőnek, hogy Európa hangja hallható legyen".
Megemlítette: a szerző e művéből és korábbi munkáiból szótárt kellene csinálni, hogy a politikával kapcsolatos fogalmak alatt ugyanazt értsük, hiszen "a magyar közéleti vitákból Helmut Kohl szókincse hiányzik".

Ugrósdy Márton politológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója arról beszélt, hogy amikor az 1980-as évek elején Helmut Kohl kancellárként hivatalba lépett, egyfajta "euroszklerózis" jellemezte az integrációt, de ennek új lendületet adva sikerült tovább lépni; ennek egyik eredménye volt a közös pénz bevezetése.

Hangsúlyozta: nem feltétlenül gond, ha éppen nem látszanak világosan a problémák megoldásai, hiszen "adott esetben újra tudjuk definiálni az Európai Uniót", és olyan közösséggé alakíthatjuk azt, amely megfelel az abban élő nemzeteknek.

Utalt rá: az elmúlt években némiképp háttérbe szorult az unióban a problémák konszenzusos rendezése, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy nem elítélni, kritizálni kell az eltérő utat választókat, hanem "lehetőséget adni arra, hogy az emberek, a politikusok megtalálják a legjobb megoldást".

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kohl-életmű egyfajta összefoglalásaként méltatta a kötetet, megemlítve, a szerző nemzedékének alapélménye, hogy Európában a második világháború vége óta eltelt hét évtizedben béke honolt.

Czukor Józsefhez csatlakozva kijelentette, "Európa tele van politikusokkal, és alig van államférfi", a politikában a gyakorlat nyert teret az elmélet rovására, ugyanakkor hiányzik a vízió, miközben teljesen új kihívások előtt áll az unió.

Henry Kissinger Világrend című művéről szólva kijelentette, az "évszázadokat elemez - jól"; e munka erényeként említette Ugrósdy Márton, hogy kiváló "nagyképet" ad a folyamatokról, míg Czukor József a kötetről azt emelte ki, az tipikusan amerikai koncepcióval tekint Európára, jellemzően hídfőt látva a kontinensben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com