Kerekdomb Fesztivál és Bormustra lesz Tokaj-Hegyalján

Színházi előadások, koncertek és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket szeptember 23. és 25. között a tállyai Kerekdomb Fesztiválon és Bormustrán a tokaj-hegyaljai Tállyán.

A szervezők tájékoztatása szerint a Momentán Társulat a RögvEst, a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete című előadást mutatja be. Varró Dániel interaktív programmal készül, Molnár Krisztina Rita novellákból és versekből olvas fel.

tallya3

A fesztiválon fellép a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Duó, a Virtuózok, Fassang László orgonaművész, a Budapest Bár, DJ Bordee és a Kiscsillag. Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek hangversenyén Leclair, Spohr, Bartók, Mozart és Wieniawsky művei hangoznak el. Weöres Sándor A teljesség felé című műve a Kaláka, Szalóki Ági és Szirtes Edina Mókus előadásában szólal meg.

A látogatók kreatív kirándulásokon, pincetúrákon, borkóstolókon, gasztrokalandokon és kulturális programokon vehetnek részt. A három napos rendezvényre leköltözik a Hosszúlépés csapata, hogy a főváros után Tállya történetét és titkait tárja fel.

A gyerekeket Ringató-foglalkozás, futóverseny, kézműves foglalkozás és vásár is várja a Művészetek Völgye szervezői és a Tállyáért Egyesület közös fesztiválján.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com