Kocsis Zoltán tart előadást Bartók vonósnégyeseiről a Fesztiválakadémián

Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester avatja be a közönséget Bartók Béla vonósnégyeseibe a Kelemen Quartet közreműködésével a Fesztiválakadémián július 22-én a budapesti Zeneakadémián.Bartók BélaKocsis Zoltán zongoristaként, karmesterként és filológusként egyaránt páratlan alapossággal, kívülről-belülről ismeri Bartók műveit. A vonósnégyesekről tartott előadásához a zenei részleteket a Kelemen Quartet szólaltatja meg, a közönség pedig kérdezhet a művészektől, közelebb kerülhet a művekhez, a szerzőhöz és az előadókhoz - közölték a szervezők az MTI-vel.

A kamarazene Bartókot egész életén át elkísérte, hiszen I. vonósnégyese korai alkotóperiódusában, 1909-ben keletkezett, az 1939-es VI. kvartett pedig a Magyarországon írott utolsó műve. A hat vonósnégyes az életmű fontos szeletét képezi, számos művész és kutató Beethoven kései kvartettjeinek folytatását látja bennük. A műveket a világ vezető vonósnégyesei tűzik koncertműsorukra és rögzítik lemezre mind a mai napig.

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár által szervezett Fesztiválakadémia Budapest négynapos programja július 21-én mesterkurzusokkal kezdődik, a koncertprogram 22-én indul. Az esti nagytermi hangversenyek mellett minden délben meglepetés-koncertek, délután pedig interaktív zenei témájú előadások várják a közönséget.

A rendezvény egyik különlegessége, hogy a mesterkurzusokba a közönség is betekinthet előzetes regisztráció alapján. A fesztiválon fellépő világhírű művészek pedig egyedülálló módon a növendékekkel együtt próbálnak és lépnek fel egy-egy tétel erejéig a Solti-teremben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com