Könyvfesztivál - Rohan az idő - Szörényi Levente visszatekint

Vasárnap ünnepli 70. születésnapját a magyar könnyűzene történetének egyik legfontosabb szereplője, Szörényi Levente. A Könyvfesztiválra megjelent Szörényi - Rohan az idő című önéletrajz visszatekintés egy komoly életpályára, sok eddig kevéssé ismert részlettel.szörényi"Rég volt, szép volt, tán igaz se volt. De mivel a jelenben is élnek ezek a zenék, csak azt tudom mondani, hogy mintha tegnap kezdődött volna. Az ember agyában, érzésvilágában, emlékeiben szűkre sűrűsödnek össze ezek az évtizedek, ötven éve kezdtük el az Illés zenekart" - mondta szombaton Szörényi Levente az MTI-nek adott interjúban.

A kötetben, amelyet Stumpf András írt és szerkesztett, Szörényi Levente a gyerekkorától kezdve az Illés együttesen, a Fonográfon és az István, a királyon át egészen a politikai és hitbéli kérdésekig, magánéleti változásokig veszi sorra a történéseket, számos eddig még kevésé ismert sztorival. "Vizuális memóriám van, s ha látom magam előtt életem képeit vagy filmjét, akkor könnyen megy az emlékezés".

Mint megjegyezte, korábban született róla már könyv, Kocsis L. Mihály újságcikkeket gyűjtött össze és párosított egy vele készült mélyinterjúval.
"A mostani könyv esetében a régi összegyűjtött anyagok a háttérhez voltak jók, tavaly októbertől több alkalommal beszélgettem Stumpf Andrással a házamban, az első leülésünk éppen Koppány napján volt, amiből ő messzemenő következtetéseket vont le. A korábban velem készített interjúi miatt megbíztam benne, meg tudtam nyílni előtte" - fejtette ki Szörényi Levente.

A Rohan az idő című könyvben a zenész őszintén szól a pályáját végigkísérő konfliktusokról is, ezek közé tartozik a szerzőtársával, Bródy Jánossal kialakult kapcsolat állandó hullámzása. Szörényi 1978-ig vezeti vissza ennek origóját, amikor Kovács Katinak másik szövegíróval, Adamis Annával készített lemezt.

"Megpróbálok helyesen emlékezni ezekre a konfliktushelyzetekre, ha tévesen teszem, az egészen más, mintha direkt próbáljuk megmagyarázni, ki mit tett és ki a hibás.
A Kovács Kati-lemez körüli helyzet, meg később a szólóalbumaink kezelésével történt dolgok is a Hanglemezgyár akkori vezetői, az Erdős-Bors kettős politikával átszínezett kavarása miatt volt. Akkor nem tudtam azt sem, hová tartozik Bródy János, ezért a szövegekre hagyatkoztam" - idézte fel Szörényi Levente.

Kitért arra, és erről a könyvben is szó van, hogy az Illés együttes híres logóját a hangjegyeket húzó lovas szekérrel, a felkelő nappal Szörényi Levente édesapja rajzolta meg. "Apámnak nemcsak a pofonokat köszönhetjük a bátyámmal, hanem az elképesztően tematikus nevelést, ami belénk ívódott. Kitűnő grafikusművész volt, de munkái nem kerültek a nyilvánosság elé".

Szörényi Levente arról is mesél a könyvben, hogy az István, a király fontos előzménye volt, amikor látta és hallotta az 1973-ban bemutatott Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt, illetve filmet. "Az azt követő években egyre biztosabb lettem abban, hogy az úgynevezett beat, később rockzene dzsesszes és egyéb keresztezéssel sokkal többre képes.

Egy rockoperát úgy kell megkomponálni, hogy az eleve szerves egységet alkosson a szimfonikus felállással, erre 1973-ban még nem álltam készen, tíz évvel később viszont már igen. Fontos előzmény volt az István, a királyhoz egy évvel korábban, 1982-ben a Kőműves Kelemen rockballada kirobbanó sikere, abban már kipróbálhattam drámai vénámat".

Mint mondta, csodálatos érzés volt végighallgatni a születésnapja tiszteletére rendezett április 18-i koncertet a Zeneakadémián. "Azóta egyedül is meghallgattam Gyöngyösi Levente Az Illés szekerén című 50 perces szimfóniáját, amelynek gerincét Illés-dalok, Szörényi-Bródy szerzemények képezik. Fantasztikus műnek tartom és remek érzés, hogy én inspiráltam".

Az Illés zenekar tavaly ünnepelte 50. születésnapját, a Beatünnepen több koncerten színpadra lépett Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs (Illés Lajos és Pásztory Zoltán már nem él). A zenész nem zárta ki, hogy az 1974-től tíz éven át aktív Fonográf együttes, amely 2004-ben egyszer visszatért, még színpadra áll, "bár mi nagyon cizellált vokális zenét játszottunk, és úgy látom, ennek nem kedvez az idő".

Az István, a király felújított változatának bemutatója idén augusztusban lesz a Városligetben, a Királydombon. Szörényi Levente megemlítette, hogy befejezés előtt áll a Tanúhegyek című új műve, egy mozgásszínházas oratórium, valamint szeretne tető alá hozni egy nagyszabású Atilla-filmet, bekapcsolva közép-ázsiai országokat.

Szörényi Levente végül elmondta, hogy a családdal, rokonokkal, unokával ünnepel vasárnap, meghívta őket egy tortára, egy kávéra. A Szörényi - Rohan az idő című kötet a Helikon Kiadó Trubadúr Könyvek sorozatában jelent meg, zenés bemutatója kedd este lesz a fővárosi Muzikum Klubban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...


Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

http://ujhazak.com