Kovács Margit keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

Kovács Margit Kossuth-díjas keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen, a Nemzetközi Kerámia Központban vasárnap.

Pannonhalmi Zsuzsa, a kiállítás kurátora elmondta, hogy ötven művén keresztül mutatják be Kovács Margit munkásságát: a technológiai fejlődését, valamint az ábrázolásainak változásait.

km

A vásárhelyi kerámiaközpont neves keramikusok előtt tisztelgő kiállítássorozatának egyikeként megszervezett tárlat anyaga a szentendrei Ferenczy Múzeumból érkezett.

Számos olyan művét beválogatták a kiállítás anyagába, amelyet a nagyközönség eddig még nem láthatott, köztük szakmai kuriózumnak számító alkotásokat is. Az érdeklődők megismerhetik többek között Kovács Margit néhány, a húszas éveiben készült munkáját, például azt a kerámiát, amelyen egy szemeskályha csempéin ábrázolta apostolokat.

„Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált" - nyilatkozta az egyik legismertebb magyar keramikusművész. Kovács Margit 1902-ben született Győrben. Az utcájukban lakó kályhásmester tanította először az agyag alakításának, a korong és a kemence használatának fortélyaira. Művészeti tanulmányait Jaschik Álmos magániskolájában kezdte grafikusként, Bécsben ismerkedett meg a művészeti kerámiával, ezután Münchenben tanult szobrászatot.

Hazatérése után Benczúr utcai lakásának konyháját alakította műteremmé. Művei jellemzően bibliai és népművészeti témájúak, alkotásain megjelennek a paraszti élet jeles pillanatai, valamint a görög mitológia alakjai, az archaikus mesék, a mondavilág figurái. Kovács Margit munkáira jellemző a csapongó fantázia és a magas szintű technikai, technológiai tudás.

Pannonhalmi Zsuzsa úgy fogalmazott, hogy Kovács Margit a magyar professzionális kerámiaművészet első elismert alkotója volt. Műveit számos nemzetközi kitüntetéssel is jutalmazták, első keramikusként 1948-ban megkapta a Kossuth-díjat.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com