Lázár: a Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományt jelent

A Vásárhelyi Őszi Tárlat, amely hosszú ideje az egyik legerősebb hazai képzőművészeti seregszemle, nekünk magyaroknak hagyományt jelent - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.lázárAz elmúlt száz-százötven évben történt társadalmi katasztrófák miatt a mi hagyományaink nagyon ifjak, és ennek hiányát érezzük a minőségben, az ízlésben, a művészet támogatásában, a művészek megbecsülésében is - mondta Lázár János a 63. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján.

A politikus kifejtette, bár az első tárlatot 1954-ben szervezték meg, előzményei több mint száz évre nyúlnak vissza. Tornyai János az első világháború előtt a városba visszatérve fejébe vette, hogy miként a földművesek teszik Szent Mihály napján, az ősz közeledtével a vásárhelyi művészeknek, kézműveseknek is érdemes összegezniük az évet. A Munkácsytól ellesett ötlet alapján, francia mintára szervezte meg a Fekete Sasban az első tárlatokat.

Cseh Tamás szavaival élve "a szűk levegőjű ötvenes években" a Vásárhelyi Őszi Tárlat üde színfolt volt. A hatalmasságok provinciális kezdeményezésnek tartották, így nem is tettek ellene. A hatvanas évek átmeneti támogatása után azonban viharossá vált a kiállítás sorsa, és csak az utóbbi tíz-tizenöt évben sikerült megtalálni a tárlat új hangját - mondta a miniszter.

A 63. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 133 művész mintegy kétszáz alkotását láthatja a közönség. A kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet Kondor Attila grafikusművésznek ítélte oda a zsűri. Szombattól láthatók a tavalyi tárlat kiemelt díjazottjainak kiállításai a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

Gaál József képzőművész Persona című tárlatával mutatkozik be, a Ritmus című kiállításon Mórocz István Rudnay Gyula-ösztöndíjas grafikusművész alkotásaival ismerkedhet meg a közönség, Bíró Botond Fiatal Festők Nívódíjával kitüntetett művész képei pedig az Elevenelemek című tárlatán láthatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com