Leánder és Lenszirom – Tallér Zsófia új meseoperája az Erkel Színház műsorán

Szombaton mutatják be Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című új meseoperáját az Erkel Színházban Zsótér Sándor rendezésében.ErkelszínházTallér Zsófia 2013 novemberében kapott felkérést a Magyar Állami Operaháztól egy gyermekopera megkomponálására. Az alkotó az ősbemutatót felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: első színpadi operája megalkotásához szabad kezet kapott, hogy azokkal és úgy hozhassa létre az új művet, akikkel és ahogyan szeretné.

Így választotta ki Szilágyi Andor azonos című meséjét, és kérte fel rendezőnek Zsótér Sándort, akivel már több mint egy évtizede alkotótársak. Mint mondta, azért esett a választása Szilágyi Andor meséjére, mert „bájos önirónia” jellemzi, és éppúgy szól a gyerekekhez, mint a felnőttekhez. Kiemelte, hogy Szilágyi Andor nagyon jó partner volt: „szerzőként megköthette volna a kezem, de elengedte a darabot”.

Tallér Zsófia arra is kitért, hogy bár meseoperáról van szó, a mű zeneileg a nagyoperák eszköztárából merít. Zsótér Sándor rendező az opera „szívbemarkolóan szép” zenéje mellett azt emelte ki, hogy a mű az előadóktól megköveteli, hogy „baltával belehasítsanak szívük jegébe”, teljes szívükből és lelkükből odaadják magukat. „Mindenüket kéri ez a darab” - tette hozzá. Bogányi Tibor, az opera karmestere szerint a közönség izgalmas, gyors zenére számíthat, amely „tele van színekkel és csodálatos karakterrel”.

Ókovács Szilveszter főigazgató arról beszélt, hogy az Operaháznak is tennie kell a jövő közönségének kineveléséért, ezért a Mozart-darab alapján készült Parázsfuvolácska után új gyerekopera születhetett meg az intézmény bábáskodásával. Úgy vélte, hogy a Leánder és Lenszirom létrejötte fontos mérföldkő az Operaház „családi repertoárjának” építésében.

A meseopera április 11-i ősbemutatóját 1800 hátrányos helyzetű gyerek nézheti meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásának köszönhetően. A bemutatót követően a darab még öt alkalommal látható az Erkel Színházban Ambrus Mária díszleteivel, Benedek Mari jelmezeivel és Ladányi Andrea koreográfiájával, a címszerepekben Molnár Ágnessel és Bakonyi Marcellel.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy május 3-án újra megrendezik a KismaMatinét, amelyen a gyermeket váró anyukák ezúttal a Figaro házasságát nézhetik meg párjukkal jelképes áron. A kismamáknak szóló programot harmadszor rendezik meg az Operaházban anyák napja alkalmából.

Bejelentették annak a pályázatnak az eredményét is, amelyet az Operaház a Nagycsaládosok Országos Egyesülete számára szervezett decemberi Parázsfuvolácska-előadás után hirdetett meg: a gyerekek feladata az volt, hogy rajzolják le a kedvenc részletüket és írják meg, miért jó nagy családban élni.

A fődíjat a 10 éves Peresztegi Hanna nyerte el, ő a karácsonyi időszak egyik Diótörő-előadását nézheti meg családjával. A 7 év alatti pályázók különdíját Peresztegi Mirkó nyerte, míg a közönségdíjban Bodnár Dorottya részesült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com