Lengyel szerző kapta idén a Janus Pannonius költészeti nagydíjat

Adam Zagajewski lengyel költőnek adták át a Janus Pannonius költészeti nagydíjat pénteken Pécsett.Adam ZagajewskiA Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett - Krakkóban élő - alkotót "korunk egyik legjelentősebb költői egyéniségének" nevezte a méltatásában Zsille Gábor költő-műfordító, aki a lengyel újhullám alkotóját a kortárs világirodalom legszűkebb élvonalának egyik szerzőjének nevezte.

Az irodalomtörténészek által Nobel-díj várományosként emlegetett Adam Zagajewski a világhírű Jagelló Egyetemen kezdte irodalmi pályáját, majd az 1970-es évek Krakkójának legendás értelmiségi alakjává, "jó értelemben vett figurájává vált" - tette hozzá a fordító, aki megjegyezte, hogy a szerző 1982-ben "szerelmi okból" disszidált Lengyelországból.

Zsille Gábor szólt arról is, hogy a költő a Párizsban a romantika kora óta jelentős lengyel közösség, később emigráció tagjaként tevékenykedett: az ottani lengyel irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Adam Zagajewski 2001-ben költözött vissza Krakkóba - fűzte hozzá.

Az alkotó magyar recepciójára térve kifejtette: 2004-ben jelent meg az első - 80 költeményt tartalmazó - magyar nyelvű Zagajevski-kötet. A veled hallgatott zene című, száz verset tartalmazó válogatást idén jelentette meg a Magyar PEN Club. Zsille Gábor az MTI érdeklődésére közölte: Adam Zagajewski bonyolult verstani képletektől mentes, ugyanakkor fegyelmezett szabadverseket ír.

Témái között jellemző négy őselem - a föld, a levegő, a víz és a tűz -, valamint az utazás, a zene és az európai kultúrkincs helyszíneinek megjelenítése. Adam Zagajewski beszédében megindítónak és meglepetésnek nevezte kitüntetését. Mint felelevenítette: gyermekkorában romantikával gondolt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra.

Krúdy Gyula és Márai Sándor műveire utalva úgy vélekedett: nagyon erős a költői hang a magyar prózairodalomban. Janus Pannoniusszal párhuzamot vonva méltatta a magyar költő után száz évvel élt - szintén reneszánsz - lengyel Jan Kochanowski munkásságát.

A szerző egyúttal örömét fejezte ki, hogy napjaink "tagolt" lengyel és magyar társadalmában az irodalom és kultúra segítségével sikerül felülemelkedni a "politikai lövészárkokon". Őri László (Fidesz-KNDP), a baranyai megyeszékhely kultúráért felelős alpolgármestere a díj névadójára utalva arról beszélt, hogy "Janus Pannonius Pécset is a halhatatlanságba emelte".

Adam Zagajewskinek gratulálva reményének adott hangot, hogy a következő években magyar költő is kiérdemli a nemzetközi mércével mérve is jelentős díjat. Szőcs Géza az MTI-nek elmondta: a Magyar PEN Club idén Orbán János Dénesnek adományozta a szervezet Filius Ursae elnevezésű, idén alapított díját.

A nevében Janus Pannonius itáliai diáktársaival folytatott polémiájára utaló kitüntetéssel "dacos, provokatív, az éppen aktuális divatokkal a konfrontációt is vállaló" szerzőket kívánja jutalmazni a Magyar PEN Club.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com