• -4 ℃ / 5 ℃

Magyarország volt a díszvendég a spanyolországi La Galera XXII. nemzetközi fazekas vásárán

Magyarország volt a díszvendég a katalóniai La Galera település XXII.nemzetközi fazekas vásárának zárónapján vasárnap.

A díszvendég ország mesterei a vásár területének központi helyén, egy külön sátorban kaptak helyet, hogy mindenki megcsodálhassa műveiket.
Naponta több alkalommal a hangosbemondón keresztül hívták fel a figyelmet a magyar munkákra - mondta Albert Attila fazekas, népi iparművész az MTI-nek, egyike annak a hat fazekasmesternek, akiket a budapesti Hagyományok Háza kért fel arra, hogy mutassák be alkotásaikat a nemzetközi rendezvényen.

ko

"Nagyon jó volt a fogadtatás" - vélte a fazekasmester, aki hangsúlyozta, hogy rendkívül magas színvonalú, valamint nagyszabású ez a seregszemle, így jóval nagyobb távlatot jelent, mint azok a vásárok, amelyeken többnyire részt vesznek.

A mesterek kétezer kilométert autóztak Magyarországtól La Galeráig, de hasonló utakra igen ritkán van alkalmuk, mivel igen költséges több ezer kilométerre elszállítani az árut - tette hozzá.

Mint mondta, ezen a négynapos mustrán ők maguk is rengeteg olyan stílussal és ötlettel találkoztak a spanyol mesterek termékeit látva, amelyekből néhányat be tudnak illeszteni a saját munkájukba."Az ember lát valamit, hogy más hogy csinálja és így fejlődhet" - fogalmazott.

Kovács Barnabás barcelonai magyar főkonzul az MTI-nek elmondta: a népi iparművészek Alsópáhokról, Mezőkövesdről, Békéscsabáról, Abonyból, Bodonyról és az Őrségből érkeztek, felvonultatva a különböző tájegységek kézműves stílusait.

Egy nemzetközi vásár remek lehetőség arra, hogy a magyar kézművesek megmutathassák magukat, illetve munkáikat és a magyar fazekas hagyományokat nemzetközi viszonylatban is megismerhessék - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ugyanakkor a kapcsolatépítésnek is kiváló színtere egy ilyen esemény.

A főkonzul szerint a magyar fazekasmesterség állja a versenyt a nemzetközi mezőnnyel.

La Galera Spanyolország keleti részén található 900 fős település, amely a népi fazekasság egyik helyi központjának számít.Huszonkét éve rendezik a nemzetközi fazekas-kézműves seregszemlét, amelyen minden évben mintegy 80 kiállító és 45 000 látogató vesz részt Spanyolország minden tájáról és külföldről is.Magyarország mellett például lengyel és marokkói mesterek is bemutatkoztak.

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com