Május végén ismét lesz Feszt!Eger és Music Hungary

Május 26. és 28. között ismét megrendezik a Feszt!Egert; a háromnapos könnyűzenei fesztiválnak, valamint a hozzá kapcsolódó Music Hungary könnyűzeneipari konferenciának és az ÉTER zenei tehetségkutatónak ezúttal is az egri Bolyki Pincészet ad otthont - mondta Tóth Tibor, a Feszt!Eger és a Music Hungary főszervezője csütörtökön Egerben a rendezvényekről tartott sajtótájékoztatón.

Felidézte, hogy az idén harmadik alkalommal meghirdetett rendezvény tavaly több mint tízezer látogatót vonzott. Mint hozzátette, abban bíznak, hogy idén már mindhárom nap telt házas lesz.
A rendezvény költségvetéséről szólva Tóth Tibor elmondta, hogy a Feszt!Eger tavaly már termelt némi nyereséget, amelyet az idei programokra és a helyszín fejlesztésére fordítanak. A tavalyi, 30 millió forintot meghaladó költségvetéssel szemben idén mintegy 41 millió forintból gazdálkodhatnak.

Gerendai Károly, a Feszt!Eger életre hívásában és a Music Hungary szervezésében résztvevő Sziget Kft. ügyvezetője a konferencia jelentőségét hangsúlyozva felidézte, hogy az első ízben négy éve megrendezett Music Hungary-n fogalmazódott meg például az iparágat támogató kormányprogram igénye. Ennek nyomán jött létre a Cseh Tamás Program, amely sok elemében bizonyította, mekkora segítséget tud nyújtani az iparág szereplőinek.

kintre-1024x450
Gerendai Károly a Music Hungary eredményei közé sorolta még többek között a külföldi tapasztalatok magyarországi hasznosítását is.
Közlése szerint a konferencia egyik idei témája a könnyűzenei oktatásnak a közoktatásban való megjelenése lesz.

Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy Eger kulturális, zenei, turisztikai kínálatába új színt vitt a Feszt!Eger, amelyet város - a tavalyihoz hasonlóan - idén is 15 millió forinttal támogat. Emlékeztetett arra, hogy a fesztiválprogramon kívül az önkormányzat az Egri ifjúsági zenei programon keresztül egy négymillió forintos pályázatot hirdetett meg helyi zenekarok számára.

Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) kiemelte: ebben az évben is Egerben veszi kezdetét a fesztiválszezon. Az volt a cél, hogy a város otthont adjon egy országos szinten is rangosnak számító, ifjúsági zenei fesztiválnak, amely a régióban egyértelműen vezető szerepet tölt be - mondta, hozzátéve, hogy a Feszt!Eger immár fontos része a városimázsnak.

 

Az MTI kérdésére a szervezők elmondták, hogy a Feszt!Eger három napja alatt három színpadon közel 50 zenekart láthatnak a vendégek, az ÉTER tehetségkutatón pedig 35 fellépőre számítanak. A jegyárakról elhangzott, hogy a tavalyihoz képest 30-40 százalékos a drágulás, azonban még ezzel is az olcsóbb fesztiválok közé tartozik a Feszt!Eger. Gerendai Károly megjegyezte: a tavalyi rendkívül alacsony árakkal "eléggé kiütötték a biztosítékot a szakmában".

A programról annyi már tudható, hogy a fesztivál első napján, csütörtökön este a Második műszak lép fel, őket az idén 25 éves Quimby követi. Pénteken mások mellett a Wellhello, a Mary Popkidz, a Halott pénz, a Paddy & the Rats, Péterfy Bori és a Bëlga is fellép. Szombaton Ganxsta Zolee és a Kartel, a Road, a Tankcsapda, a Hiperkarma, Anna and the Barbies és a Supernem lesz látható többek között. A péntek és a szombat estét diszkó zárja.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com