Már félidőben rekordlátogatottság várható a Művészetek Völgyében

Már félidőben rekordlátogatottságot várnak a szervezők az idei Művészetek Völgyében. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján vasárnapig még rengeteg koncert, kiállítás, hangverseny, színházi előadás és gyerekprogram várja a látogatókat.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a 26. Művészetek Völgye első öt napjának látogatottsági adatai alapján az elmúlt évi, jubileumi rendezvényhez képest is 20-30 százalékkal többen kíváncsiak a programokra, az átlagos napi látogatószám - a tavalyi 20 ezer után - idén mintegy 25 ezer.

1407-1

Mint kiemelik, az időjárás az elmúlt egy-két nap próbára tette a közönség türelmét, de egyetlen program sem maradt el a fesztiválon.

Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden tíz nap alatt több mint huszonhat helyszínen ezer program közül választhatnak a művészeteket kedvelők.

Napközben kiállításokon, előadásokon, komolyzenei programokon, kirándulásokon vehetnek részt az érdeklődők, együtt jógázhatnak és énekelhetnek Harcsa Veronikával, verset költhetnek Lackfi Jánossal, biciklizhetnek Gryllus Vilmossal, dalt szerezhetnek Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával, barkácsolhatnak a Hello Wood vezetésével.

Délutántól indulnak a koncertek, hangversenyek, színházi előadások. Szerdán este Taliándörögdön fellép a Concerto Budapest, Kapolcson Palya Bea és Zenekara. Vasárnapig érkezik még többek között a Pál Utcai Fiúk, a Paddy and The Rats és a Kiscsillag. A Momentán Társulat a játékok és előadások mellett együtt improvizál majd Kovács Koko Istvánnal, Spiró Györggyel és Mácsai Pállal.

Harcsa Veronika Udvarában látható lesz a Bin-Jip, a Random Trip Fábián Julival és Szalóki Ági is. Fellép a Virtuózok Boros Misije, a Modern Art Orchestra különleges szerzői estekkel készül. Hobo az előadóestjei mellett Vadászat-koncerttel is megörvendezteti rajongóit, a Design Terminálban délutánonként beszélgetéseket szerveznek, esténként a Cseh Tamás Program keretében koncerteket, fellép Szatmári Juli és a Hősök is.

A Kaláka Versudvarban közös éneklés, koncertek, gyerek- és felnőttprogramok, a Muharay és a Folk Udvarban népzene és néptánc várja a látogatókat, a Fonó Udvarban világzenei koncertek, az Elevenkertben a hazai alternatív zenekarok koncertjei szerepelnek a programban.

A Nemzeti Szín-Tér helyszínén Csehov- és Örkény-darabokra várják a nézőket, a Színház Színpadon hátra van még Szirtes Edina Mókus előadása, a Tünet Együttes és a Nézőművészeti Kft. produkciói, vasárnap pedig Mácsai Pál lép fel az Azt meséld el, Pista! című darabbal.

A tíznapos programsorozatot a Morcheeba együttes két tagja, Skye Edwards és Ross Godfrey fellépése zárja július 31-én, vasárnap este.

A programokról további információ a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhető el.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com