Novemberben négy bemutató lesz a kecskeméti Katona József Színházban

Novemberben négy bemutató lesz a kecskeméti Katona József Színház három játszóhelyén, a nagyszínházban, az új Kamaraszínházban és a Ruszt Stúdióban - közölte a színház művészeti titkára szerdán az MTI-vel.

Mészár Zsuzsa elmondta, hogy az első bemutatót november 6-án, a színház új játszóhelyén, a régi mozi épületéből átalakított Kamaraszínházban tartják, ahol Örkény István leggyakrabban játszott drámája, a Tóték kerül színpadra. A darabot Rusznyák Gábor rendezi, az Őrnagyot Kőszegi Ákos, Tót Lajost Kocsis Pál, Tótnét Csapó Virág, lányukat, Ágikát Tolnai Hella alakítja.

2011-07-16 Kecskemét. A Katona József Színház homlokzata.

A következő bemutató november 12-én, szintén a Kamaraszínházban lesz. A Kecskemét City Balett Balett+ címmel induló új sorozatában a táncművészek ismert kecskeméti alkotókkal dolgoznak együtt. Az első produkcióban a nézők a balett és a népzene találkozásának lehetnek tanúi: Barta Dórának, a City Balett vezetőjének alkotótársa Csík János lesz.

Egy nappal később a Ruszt Stúdióban Zsótér Sándor rendezésében Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámáját láthatja a közönség Trokán Nórával, Szemenyei Jánossal, Bognár Gyöngyvérrel, Nagy Viktorral, Csombor Terézzel, Szokolai Péterrel és Kertész Katával.

November végén mutatják be Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi musicaljét, Az Isten pénzét, amelyben Charles Dickens világhírű története, a Karácsonyi ének elevenedik meg. A zsugori Scrooge különös időutazása november 20-ától látható a nagyszínházban Nagy Viktor rendezésében. A főbb szerepekben Dunai Tamás, Szerednyey Béla, Kiss Zoltán, Danyi Judit, Pál Attila, Orth Péter, Dobó Enikő és Sirkó László lép színpadra.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com