Ősztől folytatja iskolai előadásait a Melodika Csoport

Ősztől folytatja iskolai előadásait a klasszikus zenei alapokból kiinduló, crossover zenét játszó Melodika Csoport, amely júniusban közönségdíjat kapott egy amerikai, innovatív zenei tendenciákat támogató kamarazenei versenyen.

Pödör Bálint, a zenekar ütőhangszereken játszó tagja az M1 aktuális csatorna keddi műsorában számolt be arról, hogy nagyon büszkék a közönségdíjra, de az is fontos számukra, hogy a verseny révén rengeteg barátságot és ismeretséget szereztek.

000

A zenész elmondta, hogy a melodika valójában egy zongorabillentyűzettel ellátott fúvós hangszer, amely még nem túl elterjedt. Erről a hangszerről nevezték el a zenekart, amelynek célja, hogy klasszikus zenei alapokról kiindulva egyedi, újszerű zenei világot hozzon létre.

Az amerikai SAVVY Chamber Music Competition döntőjébe bemutatkozó videójuk elküldése után, több válogatáson átesve jutottak be. Az újító zenei tendenciákat támogató verseny júniusban zajlott. A döntőbe jutás feltétele volt, hogy valami új, egyedi zenei produkcióval kellett szerepelniük.

A verseny győztese a Invoke együttes lett, amely a Melodika Csoportot egy közös washingtoni fellépésre kérte fel. "Nagyszerű volt a közös koncert" - idézte fel Pödör Bálint, hozzátéve, hogy azóta is tartják a kapcsolatot a zenészekkel.

A Melodika Csoport szeptembertől folytatja iskolai koncertjeit. Az együttes tagjai - akik képzett zenepedagógusok - már korábban is tartottak ismeretterjesztő sorozatot budapesti és vidéki iskolákban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Az előadások most ismét az NKA pályázatának köszönhetően indulhatnak újra. A program keretében gyerekeknek játszanak többnyire klasszikus zenét, de a koncerteket követően rendszeresen tartanak foglakozásokat is - fűzte hozzá a zenész.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com